A Négy esküvő egy temetés vagy az Apám nevében sztárja politikai szerepvállalásáról is ismert volt.

Politikai nézetteit nyíltan vállalta, 2004-ben felelősségre vonta Tony Blairt, az iraki invázióban betöltött szerepe miatt.
Redgrave 1939-ben született Londonban. Színpadra 22 évesen lépett Lizander szerepében, a Szentivánéji álomban. 1966-ban szerepelt az Oscar-díjas Egy ember az örökkévalóságnak című filmben, 1998-ban pedig Laurence Olivier díjat vehetett át.
A színészt prosztatarákját 2000-ben diagnosztizálták, 2005-ben pedig szívrohamot kapott egy politikai eseményen.