Magyarország a Magyar Költészet Napján választ. Vajon mit választ? Leginkább a költészetet kéne. Ezért indul Petőfi Sándor a választásokon. De ki ő valójában?
„A szőlőszem kicsiny gyümölcs,Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? ez belékerűl
Évezredek vagy tán évmiljomokba,
De bizonyára meg fog érni egykor,
És azután az emberek belőle
Világvégéig lakomázni fognak.
A szőlő a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?...
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kivánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?...
Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni.
Csak egy nap tart a sugár élete,
Tudom, hogy amidőn megérkezik
A nagy szüret,
Akkorra én már rég lementem,
S parányi művemnek nyoma
Elvész az óriási munka közt,
De életemnek a tudat erőt ad,
Halálomnak pedig megnyúgovást,
Hogy én is, én is egy sugár vagyok!”
Hm. Tehát sugár. Talán érünk tőle. Hát még?
„Ilyen szív, mint az enyém, nagyító üveg módjára jót és rosszat óriási alakban tüntet vissza, a rengeteg visszhangjaként egy kiáltásra száz kiáltással felel!”
Tehát nagyító. Talán jobban látunk tőle. De ha sugár és nagyító is, akkor…
„Kicsiny tűz vagyok a haza éjében, de tűz vagyok; s csak egy szót olvashat a nemzet a sors könyvéből fényemnél, de ez az egy szó a remény!”
Aha. Tűz… de miben reménykedjünk, Sándor? Április 11-e a politika ünnepe lesz, nem? Sokkal fontosabb dolgaink vannak, nem? Inter arma silent Musae, nem? Nem.
„A magyar népnek mint saját működésű politikai teremtménynek sajátságos fogyatékosságairól már elég szép listát szerkesztettünk össze, aggódó fiai. Egyikünk sem említette meg a legszembeszökőbbet: a veszély-ösztön, sőt a katasztrófa-reflex csaknem tökéletes hiányát. A nemzeti tudat különös működése folytán ez századok óta a lírai költőkre bízatott, akiknek szavára viszont — mert hisz mindent túlszíneznek — józan fővel itt soha rá sem illett hederíteni.” (Illyés Gyula, 1936)
Mi azért hederítsünk rá. Menjünk el vasárnap, és ünnepeljük meg a Költészet Napját. Válasszuk Petőfit, válasszuk a költészetet. Nekünk sugár kell, nagyító kell, tűz kell.
