Pécs központjában a hétvégén is szállt a kőpor, ám az ének is, és bár Pécs2010 kapcsán a már-már építészeti látványosságszámba menő feldúlt városképet, a vitatott kínai kőlapokat szokás emlegetni, a hétvégi Fringe fesztivál is bizonyította: a város minden lemaradás, vita ellenére nemcsak a kíváncsi lődörgők mediterrán paradicsoma, hanem számos nagyszerű helyszínnel rendelkező, igen hangulatos egyetemi város is, ahol kreativitásban és időben úgy tűnik, nincs hiány.

Noha Kispálék nem itt tartják búcsúkoncertjüket, és a 30Y mára már beköltözött az MR2-be, illetve a Singas törzshelye is inkább az A38, utánpótlásban Pécsett nincs hiány: minden zenei ágazat képviseltette magát a három napos Fringe-en, miközben a járókelő a szabadtéri színpadnak köszönhetően különféle performanszokba, tűzzsonglőrökbe, utcaszínházi produkciókba botolhatott, de az igen jól követhető fesztiválműsorfüzetnek köszönhetően percre pontosan előre meg is tervezhette útvonalát a Bóbita Bábszínház és a Nemzeti Színház három helyszíne, valamint a kávézók, bárok, galériák között.

A szervezők nemcsak a város azon kedvező adottságát használták ki, hogy gyakorlatilag minden helyszín egy félórás sétával elérhető, hanem az egyes helyekhez illő programot prezentálva jó reklámot csináltak a befogadóknak is: a Toxic graffitivel ellátott folyosója zúzós metállal csalogatta a közönséget a sör- és füstszagú pincébe, míg a konszolidáltabb nézők egy Jókai téri kávé melletti szabadtéri bámészkodás után a Művészetek és Irodalom Házában hallhattak elektronikával megbolondított csellóduót vagy ázsiai ritmusokkal kevert világzenét, miközben az éppen aktuális kiállítás anyagait képező műanyag ballonokba is fújhattak egy kis levegőt, nemcsak a több helyütt kihelyezett szavazóládákban hagyva nyomot.

Pécsben az is szimpatikus, hogy nem nehéz ismerőssel találkozni, még akkor sem, ha nem ’tüke’, azaz tősgyökeres városlakó az illető, hiszen a fesztiválon helyszínről helyszínre vonulókra, még külföldiekre is pár nap után szinte rá akar köszönni az ember, ugyanúgy, ahogy a fesztivál szervezői is tették ezt mindenkivel – ez fontos eleme egy tehetségkutató fesztiválnak, mint ahogyan az is, hogy a barátok, rajongók, a törzsközönség jól felismerhető mindenütt.

Jó házigazdáknak tűntek tehát a pécsiek: felhívták a figyelmet a szabad helyekre, ha nem volt elég szék, hoztak, a hangosítást, fényt úgy állították be, ahogy azt a fellépő óhajtotta, de még a zárt teremben zajló eseményeken sem volt az itthon szokásos felháborodás, ha a közönség  pár perc nézelődés után odébb állt, hogy belehallgasson több, egyidőben zajló produkcióba is.

Talán ennek az oldott, vendégbarát hangulatnak köszönhetően kerülhető el a "programdömpinggel" járó feszült rohanás: ha nem tudtunk bekukucskálni a Nádor Galéria ablakaira függesztett ponyva kukkoldájába, nem háborogtunk, hanem benéztünk a kávézó részbe, és továbbsétálunk a Pécsi Est Caféba, ahol javában zajlott valamilyen indie-koncert, mondjuk a stílszerű „Pécsi Kesztyű, Sárvár Papírgyár” refrénekkel. Ha már kezdtünk fázni az utcaszínház köztünk fogócskázó, magyar történelemből szemezgető maszkos tagjai között, lemehettünk a Billentyű közösségmeleg kisszínpadához, és ha ott meguntuk a metált, vagy a helyi arcokkal telített fotósorozatot néztük végig, vagy ledöbbentünk a helyi Rammstein-show véresre mázolt, múmiává pólyált Sweet Home Alabama „vérfertőzős”-feldolgozós slágerén.

A tájékozódás végett nemcsak infó-pontokat, segítőkész ügyelőket találhattunk mindenhol, a fringe-figura karjai is jelezték az irányokat, ahol a szélrózsa minden irányába tartók becsült létszámát, az összeségében 9.000 főt a kora-délelőtti óráktól az éjjelig tartó koncerteken, táncos-szöveges produkciókon nemcsak pécsi viszonylatban lehet jónak mondani az érdeklődés szempontjából.

Még az is lehet, hogy ez fokozható. Mondjuk a kevésbé befolyásolható napos idővel, valamint több, a sétálókat közvetlenül megszólító, látványos mozgásszínházi, performansz produkcióval, amelyek esetleg versenyen kívül, meghívásos alapon zajlanak és kifejezetten Pécsre alkalomszerűen készülnek; a vendéglátósokkal jobban összefogva külön pécsi specialitás lehetne egy az utcára kihelyezett  gasztro-különkiadás (a medvehagymaszezon már beindult, a pécsi sörnek illetve villányi boroknak pedig mindig van helye, ideje). Ezen kívül az elmaradó programok egyszerű törlése helyett minden változtatási jog fenntartása ellenére érdemes megfontolni a program átszabását, esetleg az örömduplázást, nemcsak az amúgy igen koncentrált munkával bemutatkozó, Pestről érkező művészeti képzésben résztvevőkkel, tanodásokkal, hanem pécsi növendékekkel is.


De ahogy a Fringe-ből kikerülhetnek jól ismert művészek, formációk, Pécsből is lehet fesztiválváros, amennyiben mindenki felismeri a jó adottságokat, továbbá azt a tényt, hogy igen sok minden múlik a szervezésen, a közvetített atmoszférán, adni akaráson, lazaságon; kőpor ide vagy oda.

A fringe-díjazottjairól április 15-én kapunk hírt, további infók itt.