A Csiky Gergely Állami Magyar Színház nyerte el a Román Színházi Szövetség (UNITER) idei nagydíját, miután a román szakmai szövetség a temesváriak által színre vitt Rosencrantz és Guildenstern halott című darabot nyilvánította az év legjobb romániai színházelőadásának.
Az UNITER-gála a romániai színházélet legrangosabb ünnepi eseménye, amelyen több díjat is kiosztanak. A legismertebb román színházi szakembereket tömörítő szövetség zsűrije minden évben az előző esztendőben bemutatott előadásokat értékeli, és díjazza egyebek között a legjobb színészi alakításokat és rendezői munkákat.
A díjak közül az egyik legrangosabbnak számít az év legjobb előadásának járó trófea, amelyet az idén a temesváriak érdemeltek ki Tom Stoppard brit drámaíró alkotásának színpadra állításával. Az előadást a román Victor Ioan Frunza rendezte.
Az előző években a romániai magyar színházak több díjat is kaptak, főleg a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház részesült a legtöbb elismerésben. Az idei gálát megelőző előválogatás során a szatmárnémeti és a temesvári színházak produkcióit és színészeit javasolta a zsűri díjazásra.