Biztosan illett volna mindkét Beckett-művet megnézni szép egymás utánban a Forte bemutatóin, ha már így kínálták, de nekünk most csak a több szereplőt felvillantó abszurd klasszikus, a Godot jutott. Őt viszont vártuk, hátha...

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mit is várunk Beckett ezen oly jól ismert helyzetgyakorlat-sorozatától, ha újra színpadra kerül; mit várunk a „mondanivaló” szempontjából, mit a többi, korábbi előadás színházi hagyományának fényében, mit, ha fizikai színház lesz belőle, mit, ha Horváth Csaba a rendező, és Andrássy-Blaskó-Kádas-Krisztik-Horváth kapják a szerepeket. Illetve azon is elgondolkodhatunk, hogy mit várhatunk magunkról, amint írni akarunk ezekről.

A Forte és a bemutatók helyszíne, a Trafó azért segített, hiszen az ajánlóban meg is nevezik az előadás célját, miszerint az az volna, hogy „a beszélt nyelvet összehangolja a vizualitással, a zenével és a mozgással, hogy általuk érzékeltesse Beckett világának a halállal, a csönddel és a zenével való különleges viszonyát”.


A kihalt, a nézőtér felé szélesedő országúton, a színpadtörténet egyik legfontosabb fáját lelógó kötéllel jelképező színpadképen ágáló két páros, illetve a közéjük tipegő Fiú (Blaskó Borbála) azonban még a monotonitása következtében végül egyre kevéssé atonális zeneként mint inkább alapzajként érzékelt hangkulisszával (Keresztes Gábor) is kevéssé erre a csendre, viszonyra irányítja a figyelmet.

A kevés helyen húzott és kevéssel kiegészített szöveg az előadás alapja (mit megtudtuk, a jogutódok nem engednek semmiféle változtatást. -a szerk.), s ilyen módon a mozgások, még ezek a rendkívül ügyes, s igen különböző testek, testalkatok különféle gesztusai, kimerevített beállásai, foci-mutatványai is csak illusztrációnak hatnak. Még ha lehet is építeni Andrássy Máté joviálisan nagylelkű, uras, némely ponton önmagában groteszk, rovarszerű mozgására vagy Krisztik Csaba idegzsába, még mimikájában is hiperaktív és karikírozó commidia dell' arte tehetségére, Kádas József egyenletes jelenlétére, Blaskó már-már magánszámba menő futamaira és tonációjára, az előadásnak nem lesz ritmusa és még a néző reakcióit kommentáló kiszólások ellenére sem tartja ott a figyelmet a mozdulatsorokon, a látványon.

Vizuálisan eleve csak Blaskó kék balettcipő-zöld felső összeállítása hordoz valami olyan ígéretet, mint mondjuk a fán kinövő, várva-várt rügyecske, de ez még Horváth Virgil emlékezetes alakításával sem lesz több, mint maga a várakozás a várva vártra. Mindemellett Horváth Virgil az egész esten legabszurdabb: merev arckifejezésében, kidolgozott és makacsul ismételt mozdulatsoraiban, (már ahogy leteszi az általa cipelt ostort és vacakol a kisszékkel) Godot-kedvenc, Horváth Csaba Vati Tamása ebben az előadásban. Magánszám, jelenség, ad absurdum. Csak hát Luckyként, hosszú (ál)tudományos szövegét még rugdosás közben is rezzenéstelen szavalva, a többiek támogatásával is kevés az egészhez.

Szinte egy évvel ezelőtt láttunk Beckett-tet Peter Brook színészeivel. Nem mondták, hogy fizikai, amit látunk, de a kevés szöveg, a letisztult színek, színpadkép, a clown-szerű némajáték és nagyon lassú ritmus fizikai élménnyé tették létünk állítólag mindent átható abszurditását, ahogy ezt Camus vagy Beckett szövegei tudják, miközben érzékeltették: már ezen is túl vagyunk.

Horváthnál ezen az estén azt kaptuk, amit biztosan vártunk: nagyszerű mozdulatokat és mozzanatokat, fegyelmet és figyelmet, pontos olvasatot. És kicsit azt is, amit nem: kevéssé az abszurba tartó vagy abban gyökeredző egyenetlenségben megnyilvánuló unalmat és érdektelenséget. De túl leszünk rajta, várjuk a további munkákat.

A Forte Társulat új produkciója Samuel Beckett Ó, azok a szép napok! és a Godot-ra várva című írásai alapján készült fizikai színházi előadás. A darab során a beszéd, a mozgás és az élő zene hármas egysége által létrehozott koherens nyelv tiszta megszólaltatása az alkotói teendő. Az előadás fontos eleme az eszköztelen test, valamint annak a halálhoz való viszonya.

Ó, azok a szép napok
Willie - Andrássy Máté; Winnie - Földeáki Nóra, Simkó Katalin, Sipos Vera
Godot-ra várva
Vladimir - Kádas József Estragon - Krisztik Csaba Lucky - Horváth Virgil Pozzo - Andrássy Máté Fiú - Blaskó Borbála

R/K: Horváth Csaba

Az előadások bemutató időpontjai:
2010. április 12. kedd / 20.00 - Ó, azok a szép napok!
2010. április 13. szerda / 20.00 - Godot-ra várva