Két óra biogasztro orgazmus. Így lehetne pár szóban jellemezni Jean-Paul Jaud filmjét, ami a franciák heroikus küzdelmét mutatja be a mocsok konvencionális élelmiszerekkel. Az élet szép, és majdnem győz a jó.

Egy kis falu polgármestere úgy dönt, nem a népszerűséggel foglalkozik, ennél sokkal fontosabb a nép megmentése a gonosztól. Ezt úgy látja legkönnyebben megvalósíthatónak, ha templomépítés helyett a falu központi konyháját biotermékekkel pakolja tele.

Kerül amibe kerül, mostantól a bájos gall gyerekek és idősek tányérjára csak vegyszermentes zöldség, gyümölcs és hús kerülhet. Szó ami szó, a kezdeményezés roppant vonzó, egy magyar élelmezésügyi kolléga csak sápadna az adagonként három eurós ár hallatán. A Cévennes hegység lábánál Montpellier közelében az emberek földművelésből élnek, sokan szőlőt termesztenek. Ehhez számos vegyi anyagra van szükség, állítja a francia szőlőtermelő, és ki is tudná nála jobban, hisz onnan érkeznek a legjobb borok.

Csak van ezzel egy kis probléma. A gazdának minden permetezés után folyik az orra, pediglen teljes vegyvédelmi felszerelésben permetez, és asztronautákat meghazudtolóan profi sisakja van. Persze ez még nem elég ahhoz, hogy elgondolkodjunk: netalántán van összefüggés a kettő közt. Az emberi sorsok és tragédiák nem tudnak elég sokkolóak lenni, hiába meséli el a mama, hogy az orvos szerint a terhessége alatt használt szúnyogriasztó okozhatott évekkel később rákot a lányánál. Nem tud hiteles lenni, bár nem irigylem azt az anyukát, akinek ezzel a gondolattal kell együtt élnie.

Hiába a fekete alapon fehérrel ránk zúdított adatok arról, hogy milyen mérgek kerülnek a szervezetünkbe egy kiadós ebéd után. Nem kérdezik, hogy a gyerekek szeretik-e a másfajta ételt, látszólag mindenki békésen eszi.

Megtudjuk, hogy Európában évente százezer gyerek hal meg környezeti tényezők által okozott betegségekben, és a rákos megbetegedések negyven százalékban ehhez köthetők. Franciaországban a felnőttek esetében ez az arány 93 százalékkal nőtt az elmúlt 25 évben.

A szakács főz, a polgármester tapasztalatokat oszt meg, a konvencionális és biotermelő gazdák elvitázgatnak a rovarirtók és gombaölők használatán.

Mi meg csak nézünk, hogy egyáltalán friss saláta kerül a gyerekek asztalára, hogy a babot párolva is megeszik, és hogy a szakács körbejárva érdeklődik a kosztról, akár egy Michelin csillagos helyen. Elképzelem nálunk ezt a szitut a menzán, amikor a drága Marika néni kijön a konyhából és finomfőzelék ízvilágáról folytat hosszas eszmecserét a nebulókkal. Hiába, más kultúra.

Mindenestre a film fontos üzenetet hordoz. A döntés a mi kezünkben van. Mégis, mintha egy félig áttetsző tüllt borítottak volna a vászonra, nehogy meglássuk azt, ami mögötte van. Konzumálható valóság.