Az ásítás rejtelmei a fiziológiában és a betegségekben című gyűjtemény a legfrissebb kutatási eredményeket tartalmazza az önkéntelen megnyilvánulásról, összeállítója Olivier Walusinski francia háziorvos
A könyv megjelenését egy nemzetközi konferencia is követi, amelyet június 24-25-én Párizsban tartanak. A rendezvényen olyan témákban tartanak előadásokat a világ számos pontjáról érkező kutatók, mint az ásítás szerepe az agy hűtési mechanizmusában vagy az ásítás rejtett szexualitása.
Ásítanak a madarak, a halak, csaknem valamennyi hideg- és melegvérű gerinces állat - a zsiráfok és a bálnák kivételével, amelyeket eddig nem kaptak rajta az önkéntelen szájtátáson. Az emberek ásításáról még mindig tartja magát az a feltevés, hogy fiziológiai oka a vér oxigénszintjének emelése és a többlet szén-dioxid eltávolítása, noha ezt az elméletet már a 80-as években elvetették. Az újabb kutatások arra utalnak, hogy inkább éberségünket növeljük az ásítással, ha álmosak vagyunk vagy unjuk magunkat. Az éhség által kiváltott ásítás is ezt támaszthatja alá, mert bár az ember - mondjuk az oroszlánnal ellentétben - már nem indul prédát keresni, amikor éhes, az ösztön fennmaradhatott.
Egyes megfigyelések azt mutatják, hogy a stressz csökkentésére is alkalmas lehet az ásítás, az ejtőernyősök például gyakran ásítanak ugrás előtt.
Stressznek kitett patkányoknál is azt tapasztalták, hogy gyakrabban ásítanak.
Egy holland kutató kapcsolatot sejt az embereknél az ásítás és a szexualitás között is. Megállapításait irodalmi és vizuális művészeti ábrázolásokra alapozza. Példaként említi, hogy erotikus képeken gyakran nyújtózkodó, ásító nőket ábrázolnak.
Mint Walusinski megjegyzi, hogy az állatoknál a kapcsolat jóval egyértelműbb: a makákó majmoknál például a domináns hím párzás előtt és után is ásít, ami szerinte tesztoszteronfüggő. Kasztrálás után a hím elveszti dominanciáját, és az ásítással is felhagy - teszi hozzá.
Nem is olyan unalmas téma, mint első hallásra gondolnánk.
