Kedves Olvasó, tudja-e, milyen nap van ma? A sajtószabadságé. Mi lenne, ha ezt a világnapot azzal ünnepelnénk, hogy kivételesen Ön ad címet, ízlésének megfelelően, szabadon? Egy kikötésünk van: „kattintós” cím legyen.

A sajtó vagy a reklám szabadsága?

A sajtószabadság világnapja Vörösmarty (Szabad sajtó) Petőfi (Az országgyűléshez) és Radnóti (1931 április 19.), a múlt rezsim kritikus írástudói számára is nagy ünnep lett volna, de minden bizonnyal az Iránban raboskodó filmrendező, az idei felmérések alapján a legveszélyesebb helyeknek ítélt Fülöp-szigetek, Irak, Szomália területein tevékenykedő újságírók, a Srí Lankát a tényfeltárókat meggyilkolása miatt tömegesen elhagyó sajtós munkatársak is egész másként tekintenek erre a napra, mint mi, akik csak azon töprengünk, melyik lapban milyen cikket érdemes lehozni, illetve érdemes-e, (illetve még meddig).

Legutóbb Bodoky Tamás Indextől való távozása kapcsán merült fel a kérdés, vajon mennyire pártatlan a média itthon, illetve mennyire nem.

A történtek alaposabb ismerete és minősítése nélkül is megállapíthatjuk, hogy a kis országunkra jutó közel 4000 médiatermék közül csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy finanszírozásukat tekintve így vagy úgy ne legyenek államhoz, párthoz kötve, és az objektív tájékoztatás, az alapos, gondos tényfeltárás, ezzel az állampolgárok érdekeinek védelme és a társadalom jobb működése egykori ideájának hódoljanak.

Hogy miért? Mert nekik is valamiből élni kell. Sőt, a médiatermékek tulajdonosai még - Uram bocsá' - nyereségre is igényt tartanak. Ezzel el is értünk addig a hatalomig, amelynek kedves Olvasó, feltehetően az Ön életében és döntéseiben sem kis szerep jut: ez pedig a pénz.

Szólásszabadság van, nem szólhatunk egy szót se.
(Tandori Dezső)

Szólhatunk bármiről, de valljuk be: bár sok a téma, amely az utcán hever, ez az ország kicsi. Ha rosszkor, rossz helyen szólunk, nincsen nagyon hová menni, maximum hegyezhetjük a ceruzát valahol valakinek az árnyékában, mi több, Kukutyimban a zabot. Mindenki félti az állását, a napi betevőjét: fizetni akarja az albérletet, jobb esetben a lakáshitelt, nem akarja, hogy rámenjen a családi élete egy esetleges anyagi zavarra; perspektívát szeretne rövid és hosszú távon, értelmesnek tetsző munkát, talán még azt is, hogy gyerekének jövőbeli esélyei jók legyenek.

Ez bizony, kompromisszumokkal jár. Meg kell felelni a vezetésnek, a széliránynak, a belső mértéknek, az olvasónak. Ilyen körülmények között, bevallottan vagy a tudat alatt ismerve el önnön napi favágását és megalkuvását, az Úr ma már nem ír, (vagy nem Úr). Az író, az újságíró inkább tartalomszolgáltat, igényeket elégít ki, kreatívan próbálja megoldani a napi kötelezőt, miközben nincs az pikoló, aki elfogadna egy flekk irományt fizetőeszközként, legyen az stilisztikailag akármilyen kincsesbánya.

A betűket nem vetjük, hanem aratjuk a világhálón elburjánzó bő termésből. Állítólag az idő pénz, az információ hatalom, ám tény: egyre nehezebb megtalálni az igazán releváns, akát "tökös" tartalmakat, miközben nem tudjuk, mit csinál a saját szomszédunk, rokonunk, (és akkor az esetleges rejtett pincéjékről vagy titkos éremgyűjteményekről még szó sem esett).

A propaganda a demokráciában az, ami a diktatúrában az erőszak.
(N. Chomsky)

Nem titok: sem a print, sem az online sajtótermékek nem tudnak megélni olvasó nélkül, aki viszont potenciális fogyasztó: az ingyenes sajtótermékek 100, míg a nem ingyen hozzáférhető tartalomszolgáltatók 80%-ban önfenntartónak kell lenniük. Vagyis reklámból, hirdetésből kell fedezniük a kiadás költségeit, az infrastruktúrát, a szerkesztők, újságírók, egyéb kollégák munkadíját, egészen a takarítónéniig.

Sztárokkal, celebekkel, szórakoztató (a szex és a halál között) tartalmakkal kell kiszolgálni a közönséget, a tömeges szerencsétlenség vagy a botrány jobban húz, mint az olyan csip-csup ügyek, hogy valaki létre hoz egy kulturális központot, megment egy állatfajt, kimagasló teljesítményt nyújt valamiben az emberiség javára. A színes képekből szívesebben jutunk információhoz a munkahelyi kávészünetben, már egy magát jól tájékozottnak mondó üzletember sem feltétlen kíváncsi hosszas elemzésekre, pro és contrákra, jobban érdekli, hol töltődhetne fel munka után és hogyan csökkenthető a napi stressz.

A média azt a csalóka világot tárja a kedves Olvasó elé, amely valahol biztonságot nyújt a hatalmasra nőtt, egészen az Űr és saját határait feszegető emberi civilizációban. Azt sugallja, hogy mindenről lehet tudomásunk; a világ csak egy kis falu, melynek lakói, működése kiismerhető, belátható, azt hiteti el Önnel, hogy a mennyiség egyben minőség is, és a hír maga a tudás. Könnyed kikapcsolódást ígér a tájékozódás álcájában, egyre rosszabb minőségben.

Pedig az újságírói kezet talán több minden köti ma, mint a galambposta korában, abban a pillanatban is, amikor leírom: a sajtónak nemcsak fénye, de szabadsága is megkopott.

Ennek tudatában kérem: legyen kritikus tömeg, sőt, az sem árt, ha egyén. Legyen véleménye, segítse munkánkat.

Nem utolsó sorban: adjon címet ennek a cikknek, kedves Olvasó! Mert a sajtó minősége Önt is minősíti, a sajtó szabadsága pedig az Öné is!


P.S.: (Köszönjük,  hogy elolvasta.
Mindig, hiszen a választás mindig az Ön kezében - is - van.)