A romkocsmák kora leáldozott: bár a jól bejáratott helyek ketyegnek tovább, de sokszor inkább a helyi kuriózumokra és alkoholra nyitott fiatal turistáknak köszönhetően. Helyettük a Gödör lett néhány éve az aktuális gyűjtőhely, de már azt is nagyobb divat utálni, mint dicsérni. Ettől még tovább nyíltak az újabb romkocsmaszerű helyek, mint az Instant vagy a Fogasház, vagy épp aktuálisan a Roham magazin galériával egybekötött kávézója. De kell-e ez nekünk?

A romkocsmaműfaj legnagyobb problémája a zajra panaszkodó szomszédok mellett az, hogy hiába baromi hangulatos egy szétesés szélén álló belvárosi bérházban piálni, a drága sört többnyire minősíthetetlen körülmények között lehet csak kiengedni magunkból. Működni látszanak viszont azok a helyek, amelyek szakadtak ugyan, de az alkoholon túl is nyújtanak valamit. Ilyen például a Tűzraktér a Hegedű utcában, ahol a színházi előadásokat tartanak és egy VJ Centrum is beindult.


Ennél szűkebb keresztmetszetre fókuszál a Roham kávézó és galéria, ami két ütemben nyílt meg áprilisban a Színművészeti Egyetem utcájában. A szabadtéri résszel is rendelkező hely az utcára nyíló kocsmaszekció mellett egy kisebb koncerttermet és egy galériát is tartalmaz, és az egész az öt éve működő Roham magazinra épül. A hely annyi apró hátránnyal indul, hogy a kocsmanegyedből kiesik, bár a Jelenből vagy a Corvin tetőről még könnyen át lehet tántorogni. Az árak korrektek, főleg, hogy a búzasört a Jelennel és sok más divatkocsmával ellentétben nem aranyárban mérik.

Az utca felől eső rész az irodalomé, ennek törzsközönsége garantált, miután a Révay utcából ide költöztek át a nyílt szerkesztőségi ülések. A falak jó részét a street art-os Stark Attila, a Roham képszerkesztője festette ki jellegzetes figuráival, tarka színekben. A falfestései több termen át élénkítik a teret, de azért látszik, hogy mire a koncertteremig elért, kicsit belefáradt a melóba. A félúton található vécé megkapóan kulturált, és kifestetlen, de a piros-sárga-fehér-zöld csempecsíkok hozzák a többi színes belső tér hangulatát. Hasonlóan harsány a kiülős rész a belső udvaron, amit több emeleten át húzódó precíz, függőleges csíkokat kapott. A berendezést nem innen-onnan lomtalanították össze, a legfeltűnőbb darab a tűzpiros, hullámos bárpult a koncertteremben.



"Ha nem lenne a galéria körül ez a komplexum, csak egy sima kiállítóhely nyílt volna a Vas utcában, annak ma sok értelme nem lenne - mondja Bánki Ákos, a galéria szervezője, aki azonnal kijavít, amint lekocsmázom a kávézót. - Ez a helyszín azért is jó, mert van itt egy hostel, úgyhogy a külföldiek is beszédülnek, és viszik magukkal külföldre a Roham cuccait."

A képek szerinte baráti árban vannak, tízezer és 250 ezer forint között. Igaz, az átlag inkább 100-150 ezer, de mivel ezek többnyire olajfestmények, ez valóban nem számít drágának. Az első kiállításon Stark Attila festményei mellett a Roham többi rendszeres alkotójának művei szerepelnek: például Szöllősi Géza grafikái vagy Vörös Krisztián ládás zöldségképei. Érdekességek nemcsak a falra kerültek: volt csocsóasztal egy dióért mérkőző hörcsöggel és mókussal, legószobrocskák és plafonról belógatott, hímzett emberfejek zombiszerű kivitelben. A művek többsége abszolút megfelel egy mai pesti huszonéves ízlésének, egyedül a műszarral megterített asztalt tűnt túl elborultnak ahhoz, hogy bárki szívesen lássa a nappalijában.