Már az előző nap olyan furcsa volt minden. Izgalom vibrált a Batthyány téren a Hasznos névre keresztelt kocsma teraszán – ha lyukas óránk volt, mindig azt mondták, töltsük el az időt hasznosan. A zöldcímkés Holsten üvegek és a kisunicumok felett mindenki arról beszélt. Hogy lehet, hogy most kiderül. Egyszer, évekkel ezelőtt még a Szabad Európa is bemondta. A Petőfisek állítólag már tegnap óta tudják. A Szilágyisok is. Délután megjött az első vidéki telefon, aztán az este folyamán még vagy tízen hívtak fel.
A másnapi matek érettségi példasorával.Még akkor este összeugrottunk, és Csabival kidolgoztuk az egészet - vagy háromszor. Nem azért, mintha egy kicsit is hittünk volna abban, hogy tényleg ezeket a példákat írja majd fel Kővári tanár úr zöld köpenyében a zöld táblára, de ez jó ürügy volt arra, hogy megigyunk egy üveg piroscimkés Moskowskayát.
Éjfélig izzottak a vonalak, már akinél volt telefon. Vándorok keltek útra az éjszakában, biciklin, autón, postavonaton. Egy számsor járta be Magyarországot Battonyától Nemesmedvesig, a Kékestetőtől Tiszaszigetig. Működött a riadólánc, egy olyan korban, ahol sem net, sem mobil nem volt, vezetékes készülék is alig. A kommunikáció csodája egy zakatoló, asztal nagyságú klaviatúra volt, amit úgy hívtak, hogy telex.
De az összetartozás, a szolidaritás érzése, annak a részegítő tudata, hogy most esetleg megtörténik az elképzelhetetlen, és egy ország összes diákja revansot vehet mindenért, és jelesre érettségizik, legyőzött minden akadályt.
Másnap reggel frissen vasalva, öltönyben-matrózban indultak az ország érettségizői a nagy közös összeesküvés érzéki titkával az iskolába. Rivális gimnáziumok diákjai mosolyogtak egymásra a villamoson, ismeretlen lányok integettek sosem látott fiúknak a buszok ablakaiból.
Mi is beterelődtünk a IV.d-be. Feszengés a padokban, röhögés, de másképp, nem úgy, mint szoktunk. Kővári tanár úr azonban nem gyanakszik. Felírja az első példa sorszámát.
Stimmel.
A másodikat. Az is stimmel.
És a többi is. És akkor nevetni kezdtünk. Röhögni, persze elfojtva, inkább belül. Mert innentől mindegy volt. Hiszen megcsináltuk. Sikerült!
Mire befejeztük, már a tanáriban is tudták. Újra felizzottak a vonalak, de most már a Megyei Tanácsok és a Minisztérium, a szakfelügyelők és az Elnöki tanács között.
Állítólag több iskolában is elhangzott felajzott igazgatónők szájából a „hogy tehettétek ezt velünk”, de nálunk a Toldyban a Diri csak annyit mondott: nagy csibészek vagytok!
Ez akkor több szempontból is igaz volt. Elvégre 1989-et írtunk, és kevés olyan dolog volt abban az évben, amit ne lett volna érdemes kipróbálni.
