Mindenki Berlinbe vágyik, mert most mindenki Berlinben van. Kertész Imrének Charlottenburg maga a wellness, számos magyar alkotó és projektmenedzser élvezi a kulturálisan kétségtelenül pezsgő, mégis élhető metropolisz vendégszeretetét. Syntax Cinema Orchestra a Szimplában, például. Berlin PRO, a CONTRA előtt.

A lapos és feltűnően széles, levegős utcákon járva bárhol eligazít az Alex tornya, aminek az árnyékában nemcsak autentikus Curry-Wurstot kapunk, hanem a nagyobb ünnepeken, évfordulókon, amelyekből éves szinten akad pár, interaktív kiállításokkal, koncertekkel szórakoztatják az erre járót.

Berlinnek több ilyen kiemelt tere van: a történelmi Brandenburgi kapu és az impozáns követségek előtt ugyanúgy nem ritkák az össznépi találkák, mint a Potsdamer Platz és a Sony Center futurisztikus placcain, ahol az üvegtetők alatt-mögött egymást érik a modern coffee to go-k, a pályaudvarnál pedig a melegek és hajléktalanok csetepatéi a rendőrökkel, közvetlen az általában ritkaságokkal kecsegtető Fotográfiai Múzeummal szemben.

Pedig érdemes megállni egy-egy épület előtt: nemcsak a környéken található tartományi követségek előkertjei rejthetnek birodalmi aranymedvét vagy díszes sast a Holocaust emlékmű betontömbjei közti bújócska után - ahol érdemes kipróbálni egy filmbeli üldözős jelenetet alkonyatkor. "Unheimlich" - vagyis hátborzongató, mondaná a német, de nem mondja; átmegy a melegek Holocaust-tömbjének köztéri videójához (emlékezünk? csókvita: nőnek nővel szabad-e, kell-e, vagy ez már nem PC, és maradjanak örökre a férfiak a nácik meleg áldozataira emlékeztetve).



Női nyelves ide, német kultúrviták oda, a helyszín közelében még a kutatóközpontok is szemkáprákkal szolgálják ki az arra járót, oldalán mozgó fénypontokkal, melyek egy kavargó város lüktetésének képét adják.


S ha már szív: az éretlmiségi és művésznegyedként számon tartott, dán és holland utcaneveket viselő városrész megér egy kávézós, kiülős barangolást a régi víztorony felé. Itt a Knaakstraße sarkán saját névvel ellátott kis fehér készletből szürcsölhetjük sowohl a sarokkávét, als auch (ez a kávézó neve: is-is) klasszikusan vízzel és Käsekuchennel kísérve (vagy dán almatortával); víz azonban csak a hosszú kávéig dukál, a gyengébekhez nem, ez Berlin-szerte így szokás. Ha a Prenzlauer protestáns templomokkal és gyerekzsivajjal tarkított fele jobban érdekelne, a Sonnenburger Straße-Kopehagenerstraße-sarok valódi álhanyagsága a megfelelő, autentikus kulissza, a régi 36 cigarettamárkára utaló gyufásdoboz-szuvenírrel és helyi törzsközönséggel.
A 'Kaffee' pedig valódi Hausbrandt!

Ugyanilyen barangolást és 'kávézolást' ígér a bontással fenyegetett kulti-multi foglalt háztól, a Tachelestől a Rosa-Luxemburg- Platz Babylon-mozijáig és a tömör, szocreál Volksbühnéig megtett séta, amelyet pont az össze-vissza számozásáról és a Falmúzeumról híres Ackerstraße szel át, teli antikvár- és dizájn-bolttal. Ide este is érdemes visszanézni, ha az speciális Ackertorte el is fogy estére: a Schokohof kis udvari színháza egyike a város legszimpatikusabb, lelkesedésből üzemeltetett, de nemzetközi programot is kínáló színházainak. Mellette a Schokoladen minden este más közönségnek csinál retro-bulit kötelező piros fénnyel, s ha inkább sörszagú kocsmafeelingre vágynánk, a mellette lévő őrűlt lengyelekhez (Die Verrückten Polacken) érdemes betérnünk, ha ugyan ki nem dobnak holmi házi csetepaté ürügyén. Mindez az 120-as szám körül.

S ekkor még nem jártunk Kreuzbergben, aminek a Kottbusser Tor környékén elterülő nemzetiségi és koszkavalkádja a halboltok szagával együtt leginkább tükröz itthoni állapotokat, azzal a különbséggel, hogy bármelyik utcába betérve kapunk szemünknek-szájunknak pozitív ingereket is: keleties boltok, az ős-romkocsma, a SO36, 'Giebelsteinnal' díszített sarokkávézó, vagy kis kék asztalka mellett kártyázó vizipipás urak. Meg Kebap és Döner, de rendesen megvariálva mindenféle jókkal, a humusztól kezdve a kenderig. Ez a régi Kreuzberg.

Ahonnét az ifjúság szíve már a Schlesisches Tor és a Warschauer Straße megállók közti negyed felé húz, főleg este, ahol egymást érik a kocsmák, a sörkedvezmények. A Spreen álldigáló hajóktól és kőhidaktól nem messze  (a Treptower Park fürdője azzal kápráztat, hogy a medence egy fala átlátszó, és így közvetlen a Spree halai közt érezhetjük magunkat a folyóvíztől alig elválasztva), különféle gyümölcslé-alkohol keverékek mellett DJ-vel csalogatják a partisáskaként vonuló ifjú német csapatokat. A város hajnalig lüktet, de nem sietve; az elektro "summt", Schiller (a DJ, nem a költő) tekint le ránk mindenfelé, míg eljutunk a Lidóig, ahol a rendszeres Poetry Slam-versenyek és Jazzanova-fellépések mellett borítékolható az Astra sörmérgezés is, míg a vele szembeni lokálban hűs pezsgőben habzó sört iszogatnak a meleg párok.



Szóval első blikkre minden és mindenki megfér egymással; a Hackesche Markt puccos galériái a lepattant, különleges régiségekeket kínáló second-hand-boltokkal, a Reichstag régi téglái a lehető legújabb önellátó-ökoberendezéssel; a divatos, laza munkaközösségek közt megosztott és olcsó projektirodáktól a high-tech központokig; a parkok és üvegfelületek, a zsidókra emlékeztető macskakövek és a felfestett fal-határ vonala, a múlt és a jelen.

Ilyen békésen működik egymással szemben a magyar szempontból fontos Boxhagener Platzon az oroszos menüt kínáló Datscha és az MR2 Petőfit sugárzó, pálinkás jórreggelt illatozó, pirospöttyös bögrés, paprikás design-nal körbefestett, kellemes-ücsörgős Szimpla; köröttük németes és olaszos kínálat verseng a kínai elvihetőssel, miközben a bolhaiacon egyiptomi építész árul békebeli hamutartót a török gyerekeknek.

folyt. köv. a Contrával...