A katasztrófa-turizmus korát éljük, minden hónapban kapunk egy-egy világvége-mozit, így nem ér minket váratlanul a végítélet. Addig is spájzoljunk be száraz élelemből és jó filmekből. Itt van például Az út című armageddon-mozi.

A film Cormac McCarthy azonos című regényéből készült, mely meglehetősen illusztratív feldolgozása a könyvnek, sőt a dialógusok nagy részét is átvette a forgatókönyvíró. Ezzel nincs is semmi baj, McCarthy filmszerűen írta meg a regényt, mely egyébként úgy két hónapja megjelent a Magvető kiadó gondozásában. Itt jegyezzük meg, hogy a könyv annak ellenére, hogy nyomasztó horror-látomás melyben alapjában véve semmi más nem történik, csak egy apa bandukol a fiával a tenger felé – a felkerült a magyar bestsellerlistákra.



Persze, az hogy semmi nem történik, így nem igaz, mert hogy mást ne mondjunk, elpusztult a civilizáció, nyilvánvalóan valami környezeti katasztrófa, vagy háborús kataklizma után. A regény tényként kezeli az apokalipszist, az előzményeket nem írja körül, addig John Hillcoat ausztrál rendező filmje igen szűkszavúan ugyan, de megpróbál némi magyarázatot adni a pusztulásra.

Az út képi világa erőteljes, szuggesztív, sok esetben afféle tájköltészet jelenik meg előttünk, mondjuk a Koyaanisqatsi - Kizökkent világ című mozi látványtára, csak Az útban minden a pusztulásról szól, a szívós romlásról, mely inkább poétikus, mintsem valami Roland Emmerich-féle hollywoodi látványpékség lenne, szökőárakkal, süllyedő felhőkarcolókkal, és ripityára tört Szabadság szoborral.



A film annak ellenére tudja fenntartani a néző figyelmét, hogy az ún. storty-line leírható egy mondattal: apa (Viggo Mortensen) és fia (Kodi Smit-McPhee) elindulnak a tenger felé. Útközben persze mindig akad valami, amiért izgulhatunk, feltűnnek a kannibálok, elhagyott házakban csontvázak esnek ki a szekrényekből, előkerül egy kólás doboz is. Ja, és találkoznak két hajléktalannal - az egyik megpróbálja ellopni hőseink cuccait, de ők visszaszerzik – így megy ez.

A film abban is különbözik a hamuval belepett katasztrófa életképektől, hogy a negatív utópia ellenére végül is humanista műről van szó, a kisfiúnak tovább kell vinnie a tüzet, azaz a Jót, az Emberséget, a Hitet abban, hogy a világ szép. Kétségtelen, hogy némi new age maszlag is van a moziban, ugyanakkor szerencsére inkább hamu lepi be a tájat, mint hamis humanista érzelmesség.

Az út maga a stáció, a végén nincs sem keresztre feszítés, sem feltámadás, csak bolyongás tovább a végtelen autósztrádán. A néző kényelmetlenül fogja érezni magát, John Hillcoat ugyanis szembesít azzal, hogy minden múlandó, hogy át kell élnünk a gyászt, szeretteink halálát, azt, hogy előbb-utóbb mindent elvesztünk. Apa és fia az egész világot veszítette el, a világ szűnt meg körülöttük. Ami mögöttük, előttük és fölöttük van, az nem más, mint a Semmi.