Az ügynökügyekben több későbbi főpap volt érintett egy levéltáros szerint: a katolikus egyházon belül 1958-ban ketten, 1968-ban hárman, 1978-ban öten, 1988-ban hatan végeztek állambiztonsági hálózati tevékenységet, de a többi egyház is érintet volt.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) munkatársa arra azonban felhívta a figyelmet: "nehéz dokumentálni, hogy valaki még főpapként is hálózati személy maradt volna, bár erre is akadt példa".
Véleménye szerint ezek az adatok az állambiztonság hálózatépítő munkájának sikerét, a beszervezésre jelölt ember kiválasztásának gondos előkészítését és szakmai megalapozottságát, valamint az ügynökök vezetésének, képzésének és nevelésének eredményességét mutatják.
Az országos hálózaton belül 1958 és 1988 között az egyházi vonalon foglalkoztatott hálózati személyek aránya 2,28-ról 6,1 százalékra nőtt.
A levéltáros kitért arra is, hogy az 1950-es évek végén, az ügynökség újraélesztésének időszakában a minőségi hálózatépítést határozták el. Az egyházi elhárítás központi alosztálya a püspöki székhelyeket kontrollálta, míg a megyei osztályok az adott közigazgatási területen élő papság ellenőrzését végezték.
Vörös Géza rámutatott: 1957 júliusában célterületnek jelölték meg a református egyházban való hálózat építésénél az egyházi könyvtárakban, levéltárakban és a sajtóban dolgozók közé való beépülés mellett ügynökjelöltek keresését az addig elhanyagolt teológiák tanári karában. A három protestáns teológia operatív ellenőrzését csak 1965 őszén kezdte el az egyházi elhárítás, és 1966-ra már sikerült a tanári karból négy alkalmazottat beszervezni a hálózatba. 1966-ban protestáns vonalon országosan 52 református és 26 evangélikus ügynöke volt az állambiztonságnak, és csaknem 50 százalékuk a pártállam egyházpolitikáját képviselte nemcsak itthon, hanem a nemzetközi szervezetekben is
