Vasárnap mutatják be a 63. Cannes-i Filmfesztiválon Kocsis Ágnes új filmjét, ami egy túlsúlyos nő utazását mutatja be. A rendezőnő már legutóbbi játékfilmjével, a Friss levegővel is a neves fesztivál vendége volt. Az elmúlt egy hétben azon dolgozott, hogy minden apró részlet helyre kerüljön az utazásig.
Kocsis Ágnes (fotó: Simonyi Balázs)
Maga az alaptörténet bárkivel megeshetne. Piroska egy elfekvő osztályon dolgozik, körülveszi a halál, a betegek, így a hosszú évek során teljesen apatikussá vált. A túlzott evés, különösen a nőknél mindig a szomorúság megtestesítője, nekem legalábbis ezt szimbolizálja. Rengeteg nővel beszélgettünk a szereplőválogatáson, és azt vettük észre, hogy bár a túlsúlyos nőket vidámnak tartják, van bennük egy alapvető szomorúság. Emellett nagyon erős velük szemben a diszkrimináció is. Egy dohányosról például sokkal kevésbé gondolják, hogy akaratgyenge. Olvastam egy statisztikát, amely szerint, ahogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és kevésbé is veszik őket komolyan, úgy a túlsúlyosak is ugyanilyen hátrányos helyzetben vannak a normál testalkatú társaikkal szemben.
Nagyon kevés olyan filmet láttam, amelyben a kövér embert ne figurázták volna ki, vagy ne rendelkezett volna fura, sokszor ellenszenves személyiséggel. Ez a film arról is szól, hogy mennyire nem tudjuk elfogadni a másik embert, és arról is, hogy az emlékezet mennyire szubjektív: amit valóságnak hiszünk, azt is nagyon erősen átszűrjük a személyiségünkön. Ezért aztán az is relatív, hogy ki hogyan látja a másikat. A túlsúlyosság ezért volt fontos, egy plusz réteget adott a filmhez.
Végül amatőr színésznőt találtál a főszerepre. A hazai hivatásos színésznők között mennyire fordulnak elő átlagon felüli súlyúak?
5-6 színészt találtunk, akik egyáltalán szóba jöhettek, de aki korban, alkatra és karakterre is megfelelt volna, olyat egyáltalán nem. Ezért másfél évig tartott a keresés. Egy idő után már két castingügynökség és további két castingos kereste a megfelelő jelöltet, de hiába. Végül az Iwiwen adtam fel hirdetést. Akkor elkezdtek özönleni a levelek, és ez alapján hívott fel egy lány, aki régebben interjúzott velem. Ő ajánlotta Gábor Évát, aki rádiós hírolvasó. Utána persze még hosszú idő telt el, biztosnak kellett lennem benne, hogy az egész filmet el tudja vinni a hátán, mivel szinte minden képkockán rajta van. Hogy nagyon jó lesz, az akkor derült ki, amikor az utolsó körben maradt öt másik lánnyal együtt. Itt már szövegtudással kellett eljátszani jeleneteket. Miután kiválasztottuk Évát, a forgatást megelőzően 5-6 hónapig próbáltunk.
Milyen előnyei lehetnek annak, ha amatőr színésszel dolgozol?
Szeretek amatőrökkel dolgozni, csak borzasztó munka rájuk találni, de a Friss levegőben is zseniális volt Hegyi Izabella. Ha jók, akkor őszinte és finom rezdüléseik vannak, és hiteles pillanataik. A színészről le kell hántani, hogy színész, mert játszik. Legalábbis azok a filmek, amelyek a pszichológiai hitelességre épülnek, ezzel a fajta „színjáték”-kal nem működnek.
A Pál Adrienn mozgalmasabb lesz, mint a Friss levegő?
Viszonylag kontemplatív ez is, de a Friss levegő képi statikussága az anya, és lánya statikus viszonyát, kommunikációképtelenségét is jelezni volt hivatott, itt viszont az ápolónő elindul megkeresni az egykori legjobb barátnőjét, így ez mást kívánt. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre mozgalmasabbá válnak a jelenetek, sok a bonyolult kameramozgás és a megkoreografált jelenet, de persze bizonyos kereteken belül.
Most hogy több pénzből tudtál forgatni, többet engedhettél meg magadnak?
Ugyan, ez a film tízszer annyiba került, mint a Friss levegő, de nemhogy nem volt könnyebb, de összehasonlíthatatlanul nehezebb és bonyolultabb. Egyrészt a sok helyszín és szereplő miatt, másrészt már nem lehetett mindenkitől szívességet kérni. Érdekes módon sokkal több kompromisszumot kellett kötni. Viszont amire nem volt pénz, azt attól még ugyanúgy meg kellett csinálni, és ezek a feladatok sokszor rám hárultak. Attól lesz ez iszonyú embertelen küzdelem, hogy valahogy el kell érni, hogy mégis minden meglegyen, vagy úgy alakuljon át, hogy ne érezzük, hogy ez most nem sikerült.
Most is leellenőrzöd majd a vetítés minőségét?
Az a legtöbb nagy filmfesztiválon természetes, hogy a vetítés előtt odahívnak, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Általában a Filmszemlén is van erre lehetőség, bár idén úgy hallom, voltak problémák, ami sokszor hallatszott is a vetítés minőségén. Cannes-ban vannak talán a világon a legjobb vetítőtermek. A francia koproducerünk szerint a Debussy-terem a legprofibb, és Godard csak itt hajlandó levetíteni a filmjeit. A Pál Adriennt itt is játsszák, úgyhogy valószínűleg soha többé nem látom majd ilyen jó minőségben.
Lesznek ismert ellenfeleid?
Nem gondolnám, hogy az ellenfeleim lennének, mivel ez egy fesztivál, ahol filmeket lehet nézni, és nem egy futóverseny, de szintén az Un Certain Regardban vetítik például Jean-Luc Godard új filmjét, és ott lesz a 101 éves Manoel de Oliviera, illetve két román filmes: Cristi Puiu, A Lazarescu úr halála rendezője, aki öt éve megkapta az Un Certain Regard díjat, és a Jelszó: A papír kékre vált című dráma rendezője. Különben, hadd említsem meg, hogy én vagyok az egyetlen nő a versenyprogramban, még a hivatalos versenyben nincsen más női rendező. Hát remélem ez azért hamarosan változni fog.
