Egész Hollywood örömmel és lelkesedéssel követi a hírt, hogy az 1991 óta házas színészpárosnak gyerekei születnek ősszel.
A Star Magazine szerint már attól boldogságban úszott a pár, hogy baba érkezik hozzájuk, de attól, hogy ikreik lesznek, szinte már felfoghatatlanul szerencsésnek érzik magukat. A magazin azt is sejteni véli, hogy két fiút várnak a mesterséges megtermékenyítést követő vizsgálatok szerint.
Preston és Travolta múlt héten az interneten tette közzé az örömhírt, arról áradozva, hogy úgysem tudták volna titokban tartani; közleményüket még 10 éves kislányuk, Ella is aláírta.
A 47 éves „kismama” és párja most úgy tűnik, gyászát is félre tudja tenni, legalábbis átmenetileg: 16 éves fiuk, Jett tavaly halt meg egy bahamai nyaralásuk közben, amikor hirtelen rohamot kapott és fejsérülést szenvedett.