Valóságos kincsesládát, 75 régi, elveszettnek hitt amerikai filmet találtak Új-Zélandon.
Kivételes filmgyűjteményt találtak Új-Zélandon, mely most végre visszatérhet az Egyesült Államokba. A gyűjtemény hetvenöt 1910 és 1920 között készült filmből áll, melyek között megtalálható John Fordnak, az amerikai filmgyártás legjelentősebb rendezőjének, elveszettnek hitt némafilmje is.
A gyűjteményt mindezidáig az új-zélandi Nemzeti Filmarchívumban őrizték, azonban jelentőségét egészen addig nem ismerték fel, míg egy Los Angeles-i gyűjtő fel nem hívta rá a figyelmet. A San Francisco-i Nemzeti Filmalpítvány már megegyezést is írt alá a tekercsek hazaszállítására.
A megtalált filmekre úgy tekintenek, mint az az 1910 és 1920 között készült ritka időkapszulákra, hiszen az akkoriban készült filmeknek csupán egyötöde maradt fenn. A gyűjtemény épp a filmipar fellendülésének idejéről származik, a westernfilmek hőskorából, mikor még 10-ből 9 film az Államokban készült.
“Csodálatos filmekről van szó. 70 százalékuk teljes, ami már önmagában véve fantasztikus, és a legtöbbnek a színe is hibátlan” – mondta Annette Melville az alapítvány igazgatója.
A gyűjtemény koronaékszere John Ford egyik elveszettnek hitt filmje az „Upstream”. A rendező olyan Oscar-díjas filmeket tudhat magáénak, mint az „Érik a szőlő” és „A csendes amerikai”. Ford több, mint 60 némafilmet készített 1917 és 1928 között, de csak 10 maradt meg teljes egészében.
A megtalált Ford-film tekercsének első percei sérültek, éppen a főcímnél, ami talán megmagyarázza, miért is merült feledésbe az idők során. Meglepő módon azonban tartalmazza egy másik Ford-film, a „Strong Boy” előzetesét, amely eddig nem volt ismert.
Új-Zéland hatalmas filmes gyűjteménnyel rendelkezik az akkori disztribúciós rendszernek köszönhetően. Az új filmek példányait széles körben terjesztették Amerikán kívül is és miután lefutottak, visszaküldték, vagy megsemmisítették őket. Az új–zélandi mozik a távolság miatt ragaszkodtak példányaikhoz, amelyek az idők folyamán a Nemzeti Filmarchívumban kötöttek ki. Az intézet igazgatónője azt is elmondta, hogy a filmtörténészek meglepődtek mennyi színésznő kapott szerepet akkoriban. Köztük volt Mabel Normand, Clara Bow és Mary Fuller is.
“Fuller filmjei hihetetlenül népszerűek voltak, hiszen a nők akkoriban kezdtek munkába járni és délutánonként beugrottak a moziba egy-egy előadásra. Erős, határozott nőket akartak látni a filmvásznon” – mondta Melville.
A gyűjtemény többi darabja is fontos, hiszen az 1900-as évek elejének életét mutatja be. Az egyiket például a mai Yosemite nemzeti park területén forgatták 1910-ben, mikor még a kaliforniai terület vad és elhagyatott táj volt.
Forrás: The Guardian