Ismét karnyújtásnyira kerültem attól, hogy része legyek egy legendának. Sajnos ennél közelebb viszont nemigen kerültem hozzá – mert vannak dolgok, amiket az ember akkor sem fog érteni, ha belepusztul.

Kedden este rendesen tekergett a sor a budapesti West Balkán előtt, és a jelenlévők mindegyike őszintén remélte, hogy a szervezők nem vállalták túl magukat a koncerttel. A kaliforniai zenekart ugyanis, aki szereti, az biztos, hogy ott volt tegnap este, ha másért nem, a régi szép idők emlékére.



A határozott fellépésű és terjedelmes megjelenésű Mike Muir által vezetett zenekar már évek óta parkolópályán volt, persze bele-belepiszkálgattak a zeneiparba, de az utolsó stúdióalbumukat 2000-ben adták ki, és már régóta nem is nagyon turnéztak. Idén csaptak egy görbe európai turnét, és szerencsére megálltak itt is, hogy átértelmezzék a Skála áruházat, és végre a magyar közönség arcába vágják a kaliforniai igazságot.

Előzenekaruk a The Inspector Cluzo nevű francia banda volt, akik lelkesen próbálták izzítani a tömeget, de azt nem nagyon kellett. A félkész szórakozóhely már akkor majdnem tele volt, de a lényeg még korántsem a színpadon zajlott.

Ritkán verődik össze egy ennyire díszes társaság egy szórakozóhelyen. Díszes alatt a szétvarrt, fekete-zenekaros pólós, sapkás-fültágítós, harminc fölötti hardcore fanokat értem. Gyakorlatilag ők tették ki a közönség nagy részét, én pedig kezdtem magam úgy érezni, mintha egy olyan buliban lennék, ahova nem hívtak meg. Vagy mintha nem lett jogom ott lenni.

A Suicidal fellépésén természetesen mindenki megőrült, ugráltak, őrjöngtek és csápoltak még azok is, akik a koncertkezdésre már csúnyán megcsinálták magukat, igaz, ők inkább hátul dülöngéltek ritmusra, a többi lelkes résztvevő pedig elöl zúzott. Minden és mindeki kőkemény volt, főleg maga a veterán zenekar.

Jó is volt, hogy a West Balkán még nincs kész, mert még pár ilyen buli, és nem is lesz soha. Folyt a drága sör, törtek a székek és hullott a szemét mindenhova.

Nem mellesleg ezeréves haverok, gyerekkori barátok és rég nem látott ismerősök találkozásának is szemtanúja lehettem, akiknek a vége felé már majdnem mindegy volt, mi folyik a színpadon, mert élvezettel vetették bele magukat az elmúlt pár év eseményeinek fejtegetésébe.

Ott voltam, láttam és hallottam, de már tudom, hogy nekem sosem fog ez a zenekar annyit adni, mint azoknak, akik már akkor benne voltak az iparban, amikor én még bőven elvoltam a Halász Judit kazettáimmal. A Suicidal nem csak egy pörgős koncertet adott, hanem sikeresen összehozta régi ismerősök tucatjait. Szóval inkább volt az egész egy sokadik évi évfolyamtalálkozó vagy társasági esemény, mint koncert. De jó volt.

Izzadt, fejkendős és aljas...

Forrás: KultúrPart