Audrey Kawasaki munkáiban a japán képi világ keveredik a szecessziós hatásokkal és a manga képregényekkel.

Művészetére nagy hatással volt szülei származása. Audrey elmondása szerint iskolás évei alatt minden szombaton japán iskolába járt, manga képregényeket olvasott, és japán popzenét hallgatott, emellett pedig egészen jól beszéli a nyelvet.
Fiatal kora óta rajzol, és mindig is vonzódott a női arcok és formák iránt, különösen a sötétebb komor arcokat szerette. Azt mondja, a téma sosem hozta zavarba. A festőnő két évet járt Pratt Institute-ba Brooklynban, festőművész szakra. A festővásznat túl fehérnek és durvának találta, ezért elkezdett kísérletezni a fával, amelyre a mai napig is fest grafittal és olajfestékkel.

Az ifjú művész rendszeresen vesz részt kiállításokon, szerepel kortárs művészeket felvonultató könyvekben. Alkotásai megjelennek már használati tárgyakon is, mint például laptopon, vagy iPad-on, telefonokon, vagy beszerezhető az általa tervezett egyedi bross is. Sőt, egyre többen vannak, akik magukra tetováltatják egy-egy alkotását.
További képekhez: Katt!