Filmszakmai berkekben a fesztivál második legfontosabb szakmai díjának tartják a kritikusokét, amit idén májusban a fiatal magyar rendező, Kocsis Ágnes kapott meg, a Pál Adrienne című filmjéért.Ebben játszott főszerepet a filmvilágban ez idáig teljesen ismeretlen, harmincéves amatőr színésznő, a mezőtúri Gábor Éva.

— Milyen volt végigsétálni a legendás, tévéképernyőkről ismert vörös szőnyegen?
— kérdeztük a színésznőtől, aki egy újabb úti készülődést szakított meg a rövid beszélgetés kedvéért: Cannes után immár a Szarajevói Filmfesztivál versenyfilmjei között vetítik a Pál Adriennt, s a stáb most Boszniába készül.
— Miközben végigmentünk a szőnyegen, egyfolytában az járt az eszemben, hogy te jó isten, hát itt vagyok...! Aztán bementünk a vetítőterembe, ahol rengeteg ember várta a kezdést. Pedig ebben a szekcióban igazán nem mindennapos a telt ház. Színpadra hívtak, bemutattak bennünket a közönségnek, aztán elkezdődött a vetítés. Én magam is akkor láttam először a kész filmet, és vagy tíz percig egyfolytában az járt az eszemben, hogy úristen, az én vagyok ott a filmvásznon. Később aztán belefeledkeztem a történetbe, és átalakultam nézővé. A végén hosszan, kitartóan tapsoltak és bravóztak nekünk az emberek, alig akarták abbahagyni. Kimondhatatlan érzés volt! A premieren megjelentek a legjelentősebb filmes magazinok újságírói és kritikusai, szóval hatalmas volt a felhajtás.
— A főszereplő szemével milyen film a Pál Adrienn?
— Megindító, s remélem, hogy érzelmileg sokakat megérintő. Van egy depressziós, apatikus, elhízott ápolónő az elfekvő osztályon, elhidegült párkapcsolattal, akihez egy nap behoznak egy diák korából ismerős nevű beteget. Ennek nyomán elkezdi keresni régi barátnőjét, és lassan újra kinyílik az élete. Nagyon nehéz volt számomra a forgatás, fizikailag és lelkileg egyaránt nagyon megviselt. Téli forgatás volt, és én nem ismertem még a filmesek világát. Többször is azt hittem egy-egy nehéz pillanatban, hogy ezt már nem tudom megcsinálni. Aztán, mégis... De a karakter is alaposan megviselt...
— Pörgős, nyüzsgős tinédzser volt Évi — meséli hirtelen híressé vált lányáról a büszke apa, Gábor Lajos. — Túron, a Teleki Blanka Gimnáziumban tanult. Sok minden érdekelte, sok mindenbe belekapott, sok dolgot csinált. Sportolt, zenélt, Kazinczy szövegmondó versenyekre járt, állandó szereplője volt a különféle iskolai kulturális programoknak. Apaként persze, akkor, azt mondogattam neki, hogy tanulni, tanulni… Az a fajta gyerek volt, aki kitűnő tanuló lehetett volna, ha naponta legalább csak egy-egy órát foglalkozik az iskolai anyaggal. De még ennyit sem szánt rá, mert a sok minden más kitöltötte az életét… Így is 4,7 volt a tanulmányi eredménye.
Éva jogi kari továbbtanulást tervezett, de Debrecen, az Agrártudományi Egyetem lett belőle. Az sem tartott soká. Amikor már sokadszorra „találkozott össze” a tehéntartás kényelmetlenségeivel, belátta: ez nem az ő világa. A hangjából — rádiózásból és telefonos ügyfélszolgálati munkából — kezdett élni, amíg be nem köszöntött életébe a film.
Azt mondja Éva: októberben itthon is bemutatják a filmet, és ha lesz utána rendező, aki vele akar majd dolgozni, akkor folytatja. A sikert ugyanis nem lehet megunni — vallotta be.
„A rádiózás világába — akkori kollégáim szerint — szemtelenül fiatalon, 18 évesen kerültem be... ...azóta, többszöri próbálkozás után kiderült, nem tudom magam leválasztani a mikrofonvégről... Debrecenből indulva, nyugat felé haladva, feldumáltam magam Budapestig... Közben tanultam Debrecenben agrárközgazdásznak, fuvolát tanítottam két évig egy zeneiskolában, újságírást tanultam a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, egy mobilvállalat telemarketing, majd üzleti logisztikai tevékenységét erősítem, s mellette belekóstoltam a filmezésbe. Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjével Cannes-ban megjártam „a vörös szőnyeget” is.
Forrás: szoljon.hu