Lassan érik egy következő naptárreform. Jó az a Gergely-naptár, csak nem a jó hónappal kezdődik. Érdemes lenne megvizsgálni, mennyivel hoz több újdonságot a szeptember, mint a január.
Valószínűleg mindenki megvette, bekötötte, felmatricázta és összepakolta a füzeteket. Kihegyezte a ceruzákat, megvarrta a tornadresszt és új fűzőt fűzött a tornacipőbe. A tanárnénik előkapták az erre az alkalomra hitelesített kosztümöt, a takarítónénik pedig kisöpörték a nyár alatt összegyűrt porcicákat. Mert igen, ma van szeptember elseje, kezdődik az iskola, ami évtizedek óta meghatározza a kényelmes nyugati társadalom bioritmusát.Kit érdekel, hogy a szeptember a divatvilágban is a legfontosabb hónap, hogy Anna Wintour kínkeservvel állítja össze az ehavi Vouge-ot, hogy lassan kezdődik a színházi évad, hogy vége a kulturális uborkaszezonnak, vagy épp a fesztiválhangulatnak, ha ezentúl minden reggel kulcsos gyerekek hadával kell megküzdeni reggel a villamoson. Vagy épp nekünk kell elindítani azt a gyereket iskolába, netán el is vinni. Tízórait csomagolni, leckét kikérdezni, napköziből elhozni, korán lefektetni, még korábban felkelteni.

Paul Émile Chabas (1869–1937) Szeptember reggel
A korán kelés pedig a társadalom nagy részét igencsak rosszul érinti. Nyáron, táborban nyilván más, szabadságon pedig egyenesen élvezetes; de iskolaidőben, hát még télen maga a rémálom.
A magyar iskolarendszer pedig nem igazán alkalmazkodik ahhoz, hogy már nem minden szülő jár nyolcra dolgozni. Holott az a fél-egy óra reggel valószínűleg többet számítana, mint amennyit lecsíp a délutánból, de ez már a pedagógusok dolga.
Kezdődik az iskola, és vele minden más is. Holnap engem is meg fog rohanni a vágy, hogy fehér harisnyát húzzak és arra pántos lakkcipőt, hogy fogjam az almaszagú táskámat, tankönyveimet és leckefüzeteimet, és inkább kezdenék reggel egy jó matekórával, mint kávéval.
Az iskolakezdés mellett viszont lassan elsikkad, hogy Szent Mihály havának első napja nem csak emiatt érdekes. Ilyenkor veszik fel a szolgálatot ugyanis a kondások, a juhászok és a szőlőpásztorok, és ettől a naptól kezdve, mivel megkezdődik a szőlőőrzés, tilos szekérrel vagy abroncsos edénnyel a határban járni.
Szent Egyed napja pedig a kifinomult humorú népi lélek szerint a maga a túrós csusza neve napja is, és ekkor vetik az őszi búzát és a rozst, a Szent András napjára felhizlalandó disznó pedig ilyenkor kezdi a dőzsölést.
Idén nagyjából 97 ezer diák kezdi az általános iskolát, ami kellően izgalmas dolog lesz nekik, de ki gondol ilyenkor azokra, akiknek aznap van a születésnapjuk? Szeptember elsején születni bőven felér egy december 24.-ei vagy szilveszteri születésnappal, már ami a kiszúrást illeti.
Neves emberek közül is sokan időzítettek rosszul. Ezen a napon született például Vittorio Gassman olasz színész, Barry Gibb, a Bee Gees egyik tagja, Gloria Estefan énekesnő és a sokan által méltán gyűlölt Tokio Hotel ikerpárja, Tom és Bill Kaulitz.
Idén szeptember elsején egyebek mellett San Franciscoban sajtótájékoztatót tart az Apple, a magyar kormány megyei szintre helyezi a közigazgatási hivatalokat, és visszaáll az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése, újrajátsszák az NB. I. 3. fordulójának nyitómérkőzését, a ZTE-Pápát, megváltozik a debreceni helyi tömegközlekedés bérletrendszere, Pécsett megnyílik a Gyugyi-gyűjtemény a Sikorski-házban, a Magyar Iparszövetség budapesti székházában pedig egy inkubátorház, azaz szépen lassan beindul az élet.
Nem január elsején van Újév, hanem most, és valószínűleg nem csak én teszek ilyenkor kemény fogadalmakat, az „idén beérek időben”-től a „szeptembertől majd máshogy lesz”-ig.
Azért az Egonokat és Egyedeket el ne felejtsük felköszönteni.