Szeptemberben újra indul az Olvassunk együtt! 2010 programsorozat, első állomásként közös olvasásra várnak minden érdeklődőt vasárnap az ARC plakátkiállítás helyszínére Budapesten.

A plakátkiállítás teljes ideje alatt gyűjtik a könyveket, hogy minél többet adományozhassanak az iskoláknak és a gyerekeknek. A szervezők ezért arra kérik a látogatókat, vigyenek magukkal gyermek- és ifjúsági könyveket, hogy azokat eljuttathassák a rászorulóknak. Az adományokat az év végéig az OMV töltőállomásokon is ott lehet hagyni.
Decemberig további 12 településre látogat el a program: szeptember 14-én Ózdon Kótai Mihály és Nagy Ervin, 23-án Tarnabodon Kéri Kitty és Joshi Barat, október 5-én Szalóki Ági és Gáspár Laci, 14-én Ormosbányán Hámori Gabriella és Parti Nagy Lajos olvas együtt az érdeklődőkkel. Minden helyszínen több száz könyvet hagynak adományként, amely alapjául szolgálhat olvasókörök vagy könyvtárak megalakulásának, illetve bővítheti a már meglévő gyűjteményeket.
A program kezdeményezője és szervezője a Nyílt Társadalom Intézet (OSI Budapest) Roma Programja. További információkat az érdeklődők az olvassunkegyutt.hu honlapon találnak.
A kampány és programsorozat célja, hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres olvasását. Az olvasás segítségével pedig élénkíteni szeretnék a társadalmi párbeszédet, fel akarnak lépni a megosztottság ellen, a megbékélés mellett.
Forrás: MTI