Aktualitásról, korszerűségről vitatkozó workshopra invitálta Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója az ország minden pontjáról az újságírókat, hogy fény derüljön a műfaj méltatlan elhanyagoltságának okára.

2010. november 3-án a Raktárszínházban pompás antréval a Csárdáskirálynő négy fiatal főszereplője, a tánckar tagjai, a színház rendezői élükön KERO-val fogadták a sajtót.

Az igazgató röviden megpróbálta megvilágítani az operett műfaji érdekességét, problematikáját, lehetőségeit valamint leszögeztük, hogy az operett, mint műfaj, a szerelemről, az őrült szerelemről szól. Majd ezt prezentálták a színészek, modern improvizatív játékokon keresztül, mellyel bizonyították tehetségüket, technikai tudásukat valamint az operett színvonalas megoldási lehetőségeit, melyből korunkra jellemző izgalmas és nem kifizetődő kísérleti előadást lehetne rendezni. A fiatalokat valószínű megérintené az aluljáróban bedrogozott Jaj, cica…, illetve jelen fordításban a Jaj, lányok…, de ez a megjelenítés a középkorú közönséghez nem találna utat.

Ezzel elértünk a másik fontos kérdéshez, mely napjainkra jellemző, az újrafordítás problematikája. Mivel minden fordító átszűri magán, a saját világán a történetet, így mindenképp rakódik a szövegre az adott korszak porából. A színház pedig mindig ma üzen valamit a ma embereinek, a mai kornak. Ezért kell időről-időre frissíteni a szövegeket, leporolni a darabokat, újragondolni, átértelmezi, a jelen számára fogyaszthatóvá tenni.

Összegezve: ez történik jelenleg az Operettszínházban is. A közönség becsábítása, valamint a teltház igénye gazdaságilag evidens, a színház életben maradásához szükséges.

Így időről-időre újrafordítják a dalokat, frissítik a történetet, hogy az operett műfaja ma is aktuális, élvezhető legyen és meg tudja szólítani a fiatalokat is.


Vitathatatlan tény, az ifjúság a trendi dolgokat kedveli, a populáris musicalt, a bulvársztárokat, a fiatal tehetségeket. Így a vérfrissítés mellett döntött az Operettszínház is. A Csárdáskirálynő érdekessége, hogy Bordás Barbara (Szilvia) és Boncsér Gergely (Edvin), az Operettszínház fiatal művészei a IX. Lehár Ferenc Nemzetközi Énekverseny felfedezettjei. Barbara a primadonna kategóriában a második, míg Gergely a bonvivánok között az első helyet szerezte meg, így láthatóak voltak a verseny utáni budapesti gálán is, valamint ezzel a klasszikus operettel debütálhattak a Budapesti Operettszínházban.

Mindezek ellenére élő kételyként motoszkált sokunk agyában végig a workshop alatt: a biztos sikerhez valóban kell bizonyos mennyiségű rózsaszín cukorszirup? A válasz pedig igen. A felnőtt tündérmese szükséges kelléke, hiszen „rózsaszínű szerelem, rózsaszínű álom…”.
A karakterekre kövült negédes, finomkodó manírok miatt lehet avíttnak, porosnak érezni egy-egy előadást, de a modernkori operettnek is meg kell felelnie saját műfaji kötelezettségének, azaz ha szerelem - akkor rózsaszín.