A néphagyomány szerint, ez a nap, az újborral kezdődő kisfarsang utolsó napja, amikor is országszerte Katalin-bálokat rendeztek. Ezután sem bál, sem lakodalom nem esett karácsonyig. Elterjedt hit volt, hogy ha Katalinkor fagy, sáros karácsony lesz.
Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú, Maximinus császár idejében élt. A legenda szerint a bálványok tiszteletére rendezett áldozatokon keresztényként nem akart részt venni, és nyíltan ellenszegült a császár parancsának. Ezért börtönbe vetették és ötven tanult férfiút küldtek hozzá, hogy a pogányság számára megnyerjék, de a jámbor szűz oly bölcseséggel védelmezte hitét, hogy mind az ötvenen keresztényekké lettek. Először éles késekkel ellátott kerékkel akarták szétmarcangolni, ez azonban darabokra tört, ezért lefejezték 307-ben.
Katalin alakját, életét teljesen átszövi a legenda, amelyet verses alakban az Érsekújvári-kódex prózában pedig Pelbárt nyomán az Érdy-kódex örökített meg: élt Alexandriában egy pogány király, Costus, akinek nem volt gyermeke. Ezért szüntelen áldozott a bálványisteneknek, de hiába. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. A készülő szoborból csodálatosképpen feszület lett. Bevitték a pogány templomba, ahol a bálványok mind lehullottak. Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, a királyné megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta. Már tizenhárom éves korában kitűnt csodálatos okosságával, amelynek híre messze földre elterjedt.
Alexandriai Szent Katalin vértanú a magyarság körében igen népszerű és nagy tiszteletnek örvendő szent.
