210 éve, 1800. december 1-jén született Vörösmarty Mihály költő, drámaíró, a magyar romantika vezéralakja, a Szózat szerzője.
Elszegényedett kisnemesi családból származott. Apja 1817-ben bekövetkezett halála után neki kellett a családról gondoskodnia, ezért házitanítói állást vállalt
A diákkorától verselgető Vörösmarty első nagyobb vállalkozása az 1822-es A hűség diadalma című eposz volt. Az írói hírnevet 1825-ben megjelent, a nemzeti tudatot erősítő honfoglalási eposza, a Zalán futása hozta meg számára.
1826-ban megszűnt nevelői állása, biztos megélhetést csak 1828-ban talált a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőjeként. 1830-ban tagjává választotta a Magyar Tudós Társaság (a Tudományos Akadémia), Toldy Ferenccel közösen ő dolgozta ki az első magyar akadémiai helyesírási szabályzatot.
1837-ben Árpád ébredése című darabjával nyitották meg a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színházat, ettől az évtől az Athenaeum című lapot is szerkesztette. 1843-ban vette feleségül a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát, a hozzá írott versek közül gondolatiságával és romantikus képalkotásával az Ábránd és A merengőhöz című verse emelkedik ki.
Az 1840-es évek politikai küzdelmeiben Vörösmarty is tevékeny részt vállalt, gondolkodásában Széchenyihez állt közel. Az 1848-as forradalmat Szabad sajtó című versével üdvözölte, tagja lett az első népképviseleti országgyűlésnek, a kormányt elkísérte Debrecenbe, Szegedre és Aradra is. Világos után bujdosott, majd feladta magát, s egy jóindulatú hivatalnok közbenjárására felmentették.
1850-től gazdálkodott, nem sok sikerrel. A beteges, egyre komorabb kedélyállapotú költő gyógyulást keresve Balatonfüredre, majd Pestre utazott, itt is halt meg 1855. november 19-én. Temetése országos gyászünnep és tiltakozás lett az önkényuralom ellen.
Vörösmarty irodalmunknak olyan ritka alakja, aki minden műfajban otthonosan mozgott, írt eposzt, balladát, vígjátékot és tragédiát, ódát és epigrammát, s neki köszönhetjük Shakespeare Lear királyának és Julius Caesarának fordítását.
Pályájának kezdetén a nemzettudat ébresztését szolgálták a Zalánt követő elbeszélő költeményei (Cserhalom, Eger, A rom), a magyar történelem tragikus eseményeit örökítették meg korai drámái (Zsigmond, Salamon király, A bujdosók). Az 1830-as évek a kiteljesedés időszaka, ekkor írta a Csongor és Tünde című színpadi mesejátékát, a magyar romantikus drámairodalom remekét. Hazafias lírájából kiemelkedik a tiszta hazaszeretetre, a múlt vállalására, a jelen és a jövendő felelős alakítására buzdító 1836-ban írt Szózat, amelyet Egressy Béni zenésített meg.
Az 1840-es éveket, az aktív reformkor és a romantika időszakát a Liszt Ferenchez írt óda, a Gondolatok a könyvtárban és Az emberek című gondolatfilozófiai költeményei fémjelzik, drámái közül a Czillei és a Hunyadiak emelkedik ki. A szabadságharc bukásával reményét vesztett és kiábrándult költő legnagyobb alkotása az Előszó, amely kozmikus képekben érzékelteti a forradalomvárás és a tragikus bukás hangulatát, valamint A vén cigány, egyéni világképének rezignált, ám csendes reménnyel telt összegzése.
Vörösmartyt egyszerre foglalkoztatták a nemzeti és az egyetemes emberi létezés problémái. Ez utóbbiban XIX. századi irodalmunkban szinte egyedül áll.
Érdekelték az emberi létezés végső kérdései, egyik fő kérdése: van-e fejlődés a történelemben, vagy pedig az emberiség visszatér a kiindulópontjához.
Forrás: Spiegel
