Umberto Eco a Libération című francia lapnak fejtette ki álláspontját az információ áramlásról, a WikiLeaksről és a hírszerzésről.
Erre az egyik legjobb példa Silvio Berlusconi szexbotránya, amit amerikai hírforrások tudtak meg először, ők szellőztették meg, és amelyről az újságok még hónapokig cikkeztek (ezek alól kivételt képeznek az olasz miniszterelnök tulajdonában lévő lapok).
Ez volt az egyik első tény, amelyet a WikiLeaks tett közzé. Ez az információ elsőként a római Amerikai Nagykövetség birtokába jutott, amely átküldte a hazájában működő titkos szervezetnek, akik továbbították az amerikai Newsweek című lapnak.
De miért kavart ez olyan nagy port? Mert lelepleződött az, amit a politikai megfigyelők már eddig is sejtettek: a nagykövetségek elvesztették diplomáciai funkciójukat, és az alkalmankénti protokolláris rendezvényektől eltekintve kémirodaként működnek.
Manapság a képzett hackerek már bármelyik állam bármelyik szupertitkosnak vélt adatbankjába be tudnak törni. Ez döntötte meg az USA érinthetetlenségét és adta a hatalmat az emberek kezébe. Az államok által őrzött dokumentumok nyilvánosságra hozásával nem az emberek, az „áldozatok”, hanem a hatalom, a „ragadozók” kerültek patthelyzetbe.
George Orwell az 1984 című regényében teremtette meg a Nagy Testvér alakját, amelynek szeme mindent lát. Úgy látszik, az orwelli prófécia valósággá vált. Mai világunkban a hatalom az emberek minden lépéséről tud, minden egyes telefonhívásról, minden megtett kilométerről az úton, minden kifizetetlen számláról. A polgárok totálisan ki vannak szolgáltatva az államuknak. Ám most a kör bezárult. Megfigyelőből megfigyelt lett. A nagy kérdés most az, hogy egy állam hogyan tudja úgy megőrizni a hatalmát, ha még a titkait sem tudja megtartani?
Az nyilvánvalóvá vált, hogy az eddig használt hírszerzői technikák csúfosan kudarcot vallottak. Bizonyosságot nyert, hogy nincs lehetetlen és a hackerek technikai tudásán nem lehet kifogni. Mi sem könnyebb, mint lehallgatni egy telefonbeszélgetést, feltörni egy számítógépet vagy kideríteni, hogy éppen melyik szervezet képviselője tartózkodik az országban. Akkor mégis hogyan lesz megvalósítható a hírszerzés a jövőben? Az én elképzelésem, még ha kémregénybe illőnek is tűnik, az idő visszapörgetése.
Nem szó szerint, hanem modus operandit tekintve. Lehet, hogy a jövőben az ügynökök a cipősarkukban szállítják a dokumentumokat, memorizálják az üzeneteket, de még azt sem tartom lehetetlennek, hogy az iratokat lovas kocsin küldik el egymásnak.
Azt még megjegyezném, hogy régen a sajtó próbálta kiszimatolni, hogy mi történik a nagykövetségek tárgyalótermeiben. Manapság viszont a követségek azok, akik az újságíróktól értesülnek a hírekről."
Forrás: Liberation
