Közeleg az év vége, ilyenkor zárszámadást tart mindenki, téesz elnöktől a zenekritikusig. Hogy milyen volt a búzatermés 2010-ben, nem tudom, de hogy mi volt az év lemeze, azt igen. Arcade Fire The Suburbs.

David Bowie kedvenc zenekarának, az Arcade Fire-nek a Funeral című első lemezét 2005 pünkösdjén hallgattam az 1920-ban Romániához csatolt Tornyán, mely szülővárosom, a közeli Battonya „ikertelepülése". Ugyanolyan házakat láthatunk itt, mint Battonyán, de mintha megállt volna az idő – mintha 1940-et írtunk volna. 

A sáros utakon libák totyogtak, amikor a katolikus templom előtti ligethez tartottam. Még a boltíves híd is megmaradt, amit persze a szocialista mintatelepülésen, Battonyán a hetvenes évek közepén elbontottak. Mintha apám gyerekkorába tévedtem volna... 

És a CD-lejátszómban a Funeral szólt. Rátaláltam a temetőre is, esett az eső, pünkösd volt. Talán ez az élmény is hozzájárult ahhoz, hogy regényt írjak az egykori Csanád megyéről. Ahogy az ember öregszik, egyre kevésbe veszi komolyan a popot. Az Arcade Fire The Suburbs című új albuma a komolyan vehető popteljesítmények közé tartozik. 

A Funeral és a lényegesen gyengébb 2007-es Neon Bible után a Butler testvérek megalkották az új évezred talán legjobb kortárs poplemezét, a The Suburbs-öt, mely némileg tágított a barokkos, részint alterfolkos hangszerelési törekvéseken, bizonyos dalok elektronikus, vagy harsányabban popos megközelítései kinyitották a bejátszható szűk teret. 

A mára már szokatlanul hosszúnak tűnő 64 perces, a houston-i elővárosok ihlette album végig változatos, számos popkulturális rétegre reflektáló, enciklopédikus igényű munka. David Bowie, Neil Young, Brian Eno, Talking Heads, The Cure, Bruce Springsteen, Depeche Mode – csak hogy néhány hivatkozási alapot említsünk. 

A lemez jól szerkesztett munka, a zenekar nem lövi el az összes patront az első fél órában, végig kitart a kreatív muníció. A legszebb az egészben, hogy sokadik hallgatás után is újabb és újabb meglepetéseket fedez fel az ember. Az albumon nincs gyenge dal, és az különösen jó, hogy a számok nagy része dinamikus (The Suburbs, Month Of May), egy részük (például a Rococo) táncolható is, sőt a Sprawl II (Mountains Beyond Mountains) című felvétel zavarba ejtően diszkós, leginkább az MGMT prog-popját juttatja a hallgató eszébe. 

A Deep Blue beates hangszerelése a The Coralra emlékeztet, de mégis minden dal alapvetően az Arcade Fire már megszokott univerzumában marad. 
A nyolc különböző borítóval megjelent The Suburbs visszaút a gyerekkor világába, sőt még azon is túli világba. Lehet, hogy ezt az albumot is meg kéne hallgatni Tornyán, a temetőben?