A manga szó Európa-szerte csak néhány éve vonult be a szótárakba, de a japán képregény-műfaj hosszú múltra tekinthet vissza: Kiotóban már nemzetközi múzeum mutatja be történetét.
Tezuka Osamu
A kiotói múzeum az 1945 és 2010 közötti korszakra összpontosít, a több mint hat évtized főműveit mutatja be a japán mangarajongóknak. Ueda Suzo, a múzeum főtitkára szerint a létesítmény kutatási központ is egyben, a nagyközönség pedig megismerkedhet a munka eredményeivel. A szakemberek nem csupán a japán műfajjal foglalkoznak, tanulmányozzák az európai képregényeket és amerikai comics társaikat is.
A manga műfaj különlegessége, hogy folyamatosan reagál a japánokat foglalkoztató társadalmi kérdésekre, történelmi eseményekre, a gazdasági fejleményekre, a családi élet változásaira, mindarra, amit ezekben az évtizedekben átéltek a szigetország lakói.
Az igen változatos anyag feldolgozásában szem előtt tartották a látogatók korosztály és nemek szerinti felosztását, a műfaj meghatározó képeslapjait és könyveit.
Tezuka 1947-ben megjelent Sintakaradzsima (Az új kincses sziget) című műve harangozta be az addig ismeretlen kifejező erőt képviselő műfajt. A következő évtizedben, az amerikai megszállók távozása után újra megjelentek a nindzsák és a többi harcosok, és hamarosan feltűntek a jótevő robotok is, mint például Tecuvan Atomu (Vasöklű Atom - angol nevén Astro Boy) - a termékeny Tezuka megannyi népszerű figurája.
A műfaj fejlődésének új határkövét jelentette két tizenéveseknek szóló hetilap, a Sukan Sonen Vasárnap és a Sukan Sonen Magazin megjelenése 1959. március 17-én.
Az 1960-as években a manga felnőtté vált, társadalmi és politikai kérdésekkel is foglalkozni kezdett, olyan sorozatok révén, mint a Kamui Den (A Kamui legenda), amelynek szerzője a balos Sirato Szanpei, vagy mint a Csiba Tecuja és Takamori Aszao (alias Kadzsibara Ikki) által jegyzett Asita no Joe (A holnap Joe-ja). Ez a két saga fűtötte az 1960-1970-as évek fordulóján a tiltakozó diákmozgalmakat.
Később a nőmozgalmak is jelentkeztek, mert a mangát jó eszköznek tekintették követeléseik népszerűsítésére egy látszólag ártalmatlan formában. Ilyen volt Ikeda Rijoko műve, a Beruszaio no bara, amely külföldön Versailles rózsája néven vált ismertté.
A 80-as évek pénzügyi viharai közepette a manga is elszabadult, szélsőséges, visszataszító témák feldolgozására is vállalkozva - ám ebben az időben tűntek fel az olyan egyedi stílusok is, mint amelyet Otomo Kazuhiro képvisel.
Az utóbbi három évtizedben emellett a manga multimédiás kereskedelmi gépezetté vált, amely elválaszthatatlan a rajzfilmtől, a mozitól, a videojátéktól és a származékos termékektől, az egész robbanékony koktéltól, amelyet tökéletes hozzáértéssel manipulálnak az olyan tizenévesekkel foglalkozó magazinok, mint a Sueisa és a Sukan Sonen Jump a maguk univerzális hőseikkel, élükön Narutóval.
Forrás: MTI
