Európai országainkban már nincsenek klasszikus királyságok, s ha létezik is néhány király, királynő, már nem rendelkeznek valós hatalommal, nem irányítói népüknek. Kérdés, hogy a demokráciákban nem korszerű királykép hatással van-e Krisztus-képünkre?

A Biblia Krisztus királyságát a pásztorkirályok (Saul, Dávid…) vonalába helyezi, akiknek szolgálata megkérdőjelezhetetlen volt. Jellemzi őket az önállóság, az erő, a szükséges képességek birtoklása, az érzelmeik fölötti uralom a rájuk bízott nép szolgálata érdekében, amelyért Isten előtt vállalnak felelősséget.

Krisztus királysága már akkor szóba került, amikor még jászolban feküdt. A Napkeleti Bölcsek a zsidók újszülött királyát keresték s találták meg a betlehemi pásztorok téli szálláshelyén egy barlangistállóban.

Végül keresztjére is kiírták három nyelven: A Názáreti Jézus, a Zsidók Királya!


Mi történik itt? A kereszt a trón, és tövisből van a korona? Ha Jézus határozottan állította, hogy király, akkor nem a mi fogalmaink szerinti, hanem valami egészen más királyságról van szó. Ő király, aki nem karddal, hanem kereszttel indul „hódítani”. Király, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon.
Működését ezekkel a szavakkal kezdte: „Az idő betelt, közel van az Isten országa”. Hol van ez az ország? Mindenütt, ahol hirdetik az Evangéliumot és Krisztust befogadják. Itt van, mint kis mustármag, ami hatalmas fává fejlődik. Itt van, mint földbe vetett búzaszem, amely termést hoz.

Jézus valóban király, de országa nem e világból való. Ez a világ a fegyverek hatalmát és a pénz uralmát jelenti. Isten országa pedig a szeretet uralma és a lélek békéje.

Jézus királyságának titkára világít rá, illetve az ő országa polgárainak királyi útját jelöli ki egy orosz karácsonyi legenda, amely a Negyedik királyról regél. E király, másik három királlyal együtt tűnt fel, tarisznyájában három drágakővel. De volt egy „gyengéje”, amely akadályozta abban, hogy lépést tartson társaival. Útközben mindig megállt, ha emberi nyomorúsággal találkozott.

Egyszer egy sebektől vérző, haldokló ifjúval találkoztak. Odaadta egyik ékkövét, hogy gyógyítsák meg. Később egy halottas menet jött velük szembe, egy sokgyermekes családapát temettek, aki után nagy adósság maradt, amiért várhatóan rabszolgának fogják eladni feleségét és gyermekeit. Megmentésükre odaadta a második ékkövet. Végül egy katonák-kísérte fogolycsoporttal találkoztak. Közülük kivásárolt egy családapát az utolsó drágakőért. Emberszeretetének csúcsa pedig az volt, hogy egy gályarabot mentett meg azáltal, hogy ő maga ült a rab evezős helyére.

Csak idős korában szabadult, s országról-országra vándorolva eljutott Jeruzsálembe. Ott éppen egy fiatal férfit kínoztak meg, és ítéltek halálra. Mikor meglátta a Megfeszítettet, felismerte benne azt, akit egész életében keresett, a Királyok Királyát.

Ő nem a betlehemi istállóban talált rá, mint három útitársa, hanem a kereszten. Mivel már semmije sem volt, üres kézzel térdelt eléje. Jézus három csepp vére hullott kezébe és változott ragyogó drágakővé.

A negyedik király olyan gazdagságra jutott, s olyan boldogságra talált, amit a világ sohasem adhat.

Árvíz, vörös iszap kárvallottjai állítottak meg bennünket ebben az esztendőben, s adtuk pénzünket, iskolás gyerekek és felnőttek… időnket, ezrek siettek a helyszínekre segíteni, hogy jelenlétük, közelségük gyógyítsa lelki sebeiket, s szítsa a remény szikráját.

Akik kimaradtak volna az összefogás gyarapító, naggyá tevő csodájából, azok új lehetőséget kapnak, mert karácsonyra készülünk.

Mi nem csak a tragédiák keresztje alatt tartozunk össze, de egymásra találhatunk a betlehemi Gyermek barlangistállójában is, csak ne húzódjunk el a mindennapi tragédiák áldozataitól, a munkanélküliség miatt elszegényedő és adósságcsapdába bukott családoktól, hajléktalanoktól, sérültektől és magukra maradt idősektől.

Budapest, 2010 karácsonyán