Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző, zongorista; a Micsoda nagyszerű dolog, a Szereted-e még?, a Kapitány, a Fekete vonat című slágerek szerzőjét szerdán rövid szenvedés után érte a halál.
Havasy Viktort életének 82. évében halt meg, temetéséről később intézkednek - közölte a család az MTI-vel.Pályafutását a Honvéd Művészegyüttesben kezdte, majd az Operaház kórusában volt tenorista. Később önálló zenei útra lépett, előbb zongoristaként a Harsányi Együttesben muzsikált, később saját dalokat kezdett írni, ami meghozta számára a sikert. Mintegy ötven éven keresztül alkotott, a táncdal- és nótaénekes szakma szinte összes jelentős előadójának írt dalokat.
Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Koós János előadásában ismertté vált Micsoda nagyszerű dolog, Kapitány, Jó volna hinni még a boldogságban, Mondjátok meg Máriának, Nem baj, ha múlnak az évek, a Szécsi Pál által előadott Szereted-e még és Két összeillő ember, a Poór Péter énekelte Fekete vonat vagy a Harsányi Gábortól hallott Rézmozsarat vegyenek.
Magyarországon kívül a szomszédos országokban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában is fellépett.
Havasy Viktor munkásságát az Artisjus életműdíjjal jutalmazta, Balatonföldvár - második választott otthona - pedig díszpolgárrá avatta.
Forrás: MTI