Az eredeti ár feléért vette meg az egyetlen ajánlattevő a Gróf Apponyi kastályszállót.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2011-01-29/7887992/hogyesz_kastely_460_275.jpg)
Az ingatlant ugyanis 1,6 milliárd forintos irányáron hirdették meg, a nyertes cég ennek ötven százalékánál nagyobb összeget ajánlott – közölte Barát Józsefné felszámoló.
Hozzátette: a nyertes cég a pályázati kiírással megegyezően vállalta, hogy turisztikai céllal hasznosítja továbbra is a létesítményt.
Az eddigi tulajdonossal, a Hermelin Termál Kastélyszálló Zrt.-vel szemben a nyilvántartott hitelezői igény mintegy 1,25 milliárd forint. A magas tartozásállomány miatt a céggel szemben 2010. augusztus 23-án indult felszámolási eljárás.
A négycsillagos, 31 szobás kastélyszálló, amely 2001-ben a Széchenyi-terv 200 millió forintos támogatásával nyitotta meg kapuit, 2010 augusztusa óta már nem fogadott vendégeket.
Forrás: teol.hu