Ecuador partjainál az óceánba fulladt egy magyar férfi, akinek a vízen úszó holttestére a helyi lakosok találtak rá – adta hírül hétfőn az El Diario című ecuadori napilap internetes változata.
M. Roland még pénteken a késői órákban tűnt el a Santa Marianita nevű halászfalu partjainál. A vele együtt fürdőző barátnője, M. Szilvia az El Mercurio című lap értesülése szerint azt mondta, hogy barátját egy erős hullám ragadta magával.
A tűzoltóság nagy erővel keresni kezdte a 35 éves férfit, bár a dagály és a sok cápa nehezítette a munkát. M. Roland vízen úszó holttestére végül hétfőn bukkant rá néhány helybeli, akik szintén részt vettek felkutatásában. A halál pontos okát igazságügyi orvosszakértői boncolás után állapítják meg.
Az egyik szemtanú elmondta: ő még a tragédia bekövetkezte előtt kísérletet tett M. Roland kimentésére. "Épp megérkeztem Mantából, és amikor szálltam ki a kocsiból, azt láttam, hogy egy nő (M. Szilvia) integet egy, a vízben lévő férfinak (M. Rolandnak), aki szintén jelzett a karjával" – mesélte Rubén Intriago, aki szerint a magyar férfi segítséget kért, de barátnője azt hitte, hogy csak viccel. A szemtanú hozzátette, hogy ő a magyar férfi után úszott, de mire a közelébe ért, már nem volt a víz felszínén.
Santa Marianita alig félórányi autóútra található az Ecuador nyugati részén fekvő Mantától, az ország ötödik legnépesebb városától. A halászfalu négy kilométer hosszan elnyúló vadregényes partszakaszán nincsenek életmentők, és csak az idén már hárman vesztek itt az óceánba.
A litera.hu irodalmi portál szerint az elhunyt Málik Roland költő.
Málik Roland 1976-ban született Miskolcon. 1994-től 1999-ig a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanult. 1999-ben vezetés-szervezés szakon szerzett közgazdasági diplomát, írja a portál [1].
2003-tól 2004-ig a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-angol szakos hallgatója volt, majd 2004 és 2008 között recepciósként, illetve úszómesterként dolgozott különböző hotelekben.
Málik Roland első kötete 2006-ban jelent meg Ördög címmel, a József Attila Kör és a L'Harmattan gondozásában.
A miskolci Műút irodalmi, kritikai és művészeti folyóirat és a Spanyolnátha művészeti folyóirat állandó szerzője volt. Málik Roland az utóbbi években Budapesten élt, számos prózája jelent meg ez időben, elsősorban a Műútban.
Málik Roland: A Halál margójára
Költemény, melyben a szerző mester híján
magamagát oktatja, tanítja egyszerű szavakkal
a halál elkerülhetetlenségeskedéseitekért.
I.Bárhová mégy,
ha lassan is, de egyszer biztosan odaérsz.
És ott vagy.
És tudják, hogy ott vagy.
Tudják, és tán mondják is, hogy ott vagy.
Másfelől, ha ott vagy, ott vagy,
ha nem ott vagy, nem ott vagy,
— a kutyát nem érdekli —,
de akárhogyis,
így vagy úgy,
valahogy mégis ott vagy.
Egyszer aztán kérdezik mások,
te hol vagy?
Ők meg mondják:
„Miért keresitek őt az élők közt?
Nincsen itt. Távozott.”
S igaz,
valahol, talán a nem is olyan
távoli galaxisban, szélén egy
fekete lyuknak, várnak rád.
Várnak ott. És ha lassan is,
de egyszer biztosan odaérsz.
II.Halál, mindenen gazda vagy,
a gazdag portán is gazda vagy,
a szegény nyakán is gazda vagy,
tőled kicsi a kicsi,
és tőled kicsi a nagy.
Halál, te olyan gazda vagy,
senki se lát, pedig vagy,
mindenen a Halál keze munkája,
ez a munkája.
Halál a lemetszett rózsatőben,
halál az anyagban és a tűben,
halál az óra a percmutatóban,
halál az elveszett tolltartóban —
benne vicsorog sokszín ceruzafogad.
Ó, hányszor, de hányszor
hogy elhagytalak,
loholt utánad bátyám lóhalálban,
és jött, és mondta, hogy színe sincs,
köpenyem, ernyőm,
mobilom, kulcsom,
zakóm is tenálad van!
Halál, mindenen gazda vagy.
Halál a vének vén szemében,
halál a fiatalember mellzsebében;
megjelölsz, mint egy bankjegyet,
s mire átnyújtanál, nem vagyok —
Tudom, hogy figyeltél ott is,
a fölénk nőtt gazban, ahol
találtuk azt a hat kiskutyát.
És alig egy hét, elégetted örömünk,
elvitted az enyémet, Vulkánt,
elcsaltad a Bernát Laciét
— száraz volt az orra —
és elcsórtad az Agócs Gabiét,
Gömbit,
és így tovább, sorra a többit.
Vonítanak azóta is
tél-nyári éjszakákon,
amint ólálkodsz a falak mentén,
az udvar végében,
fészked a fészer, s az élet álom,
őrzése vesztés: elkapod,
mint a szerelmet: ellopod,
mint pénzt a szél, felkapod,
mint pénzt a szél, nem hallod?
forgószéllel elkavarod.
Így lesz halál a házban,
így a családban,
így a meg sem született
apa-fiú barátságban,
halál a könyvben,
és halál a lapozásban,
halál a tavaszi alapozásban,
pedig nem vagy egyéb, mint
egy kis függőhíd két part között.
De: végig kell menni rajtad,
végig kell menni rajtad,
végig kell menni rajtad,
végig kell rajtad menni.
És tudod, mi a legócskább az egészben?
Hogy nincs az a kísérteties zene.
Költemény, melyben a szerző mester híján
magamagát oktatja, tanítja egyszerű szavakkal
a halál elkerülhetetlenségeskedéseitekért.
I.Bárhová mégy,
ha lassan is, de egyszer biztosan odaérsz.
És ott vagy.
És tudják, hogy ott vagy.
Tudják, és tán mondják is, hogy ott vagy.
Másfelől, ha ott vagy, ott vagy,
ha nem ott vagy, nem ott vagy,
— a kutyát nem érdekli —,
de akárhogyis,
így vagy úgy,
valahogy mégis ott vagy.
Egyszer aztán kérdezik mások,
te hol vagy?
Ők meg mondják:
„Miért keresitek őt az élők közt?
Nincsen itt. Távozott.”
S igaz,
valahol, talán a nem is olyan
távoli galaxisban, szélén egy
fekete lyuknak, várnak rád.
Várnak ott. És ha lassan is,
de egyszer biztosan odaérsz.
II.Halál, mindenen gazda vagy,
a gazdag portán is gazda vagy,
a szegény nyakán is gazda vagy,
tőled kicsi a kicsi,
és tőled kicsi a nagy.
Halál, te olyan gazda vagy,
senki se lát, pedig vagy,
mindenen a Halál keze munkája,
ez a munkája.
Halál a lemetszett rózsatőben,
halál az anyagban és a tűben,
halál az óra a percmutatóban,
halál az elveszett tolltartóban —
benne vicsorog sokszín ceruzafogad.
Ó, hányszor, de hányszor
hogy elhagytalak,
loholt utánad bátyám lóhalálban,
és jött, és mondta, hogy színe sincs,
köpenyem, ernyőm,
mobilom, kulcsom,
zakóm is tenálad van!
Halál, mindenen gazda vagy.
Halál a vének vén szemében,
halál a fiatalember mellzsebében;
megjelölsz, mint egy bankjegyet,
s mire átnyújtanál, nem vagyok —
Tudom, hogy figyeltél ott is,
a fölénk nőtt gazban, ahol
találtuk azt a hat kiskutyát.
És alig egy hét, elégetted örömünk,
elvitted az enyémet, Vulkánt,
elcsaltad a Bernát Laciét
— száraz volt az orra —
és elcsórtad az Agócs Gabiét,
Gömbit,
és így tovább, sorra a többit.
Vonítanak azóta is
tél-nyári éjszakákon,
amint ólálkodsz a falak mentén,
az udvar végében,
fészked a fészer, s az élet álom,
őrzése vesztés: elkapod,
mint a szerelmet: ellopod,
mint pénzt a szél, felkapod,
mint pénzt a szél, nem hallod?
forgószéllel elkavarod.
Így lesz halál a házban,
így a családban,
így a meg sem született
apa-fiú barátságban,
halál a könyvben,
és halál a lapozásban,
halál a tavaszi alapozásban,
pedig nem vagy egyéb, mint
egy kis függőhíd két part között.
De: végig kell menni rajtad,
végig kell menni rajtad,
végig kell menni rajtad,
végig kell rajtad menni.
És tudod, mi a legócskább az egészben?
Hogy nincs az a kísérteties zene.
Forrás: MTI
