Kinga sokat van egyedül, mert senkinek nincs rá ideje. Nagyon érdekli, hogy ki a csuda lehet az idő, hogy ekkora hatalma van. Mindenkit az időről faggat, de mivel nem kap választ, elindul, hogy kiderítse az igazságot. A Naphegy kiadó által kiadott művészi mesekönyvek sorozat egyik legszebb meséjéből olvashattok egy részletet...

Kinga egész testével nekifeszült a torony hatalmas, díszes kapujának. Alig résnyire sikerült is kinyitnia. Bekukucskált, majd lábujjhegyen belopakodott. Egy meredek, kopott csigalépcső vezetett föl a toronyba. Alighogy a kislány megtette az első bizonytalan lépéseket, a szél becsapta mögötte a hatalmas ajtót. Rémülten lapult a falhoz. Óriási puffanással még egy darab vakolat is lehullott mellé.

"Az idő egy szörnyeteg!" - hallotta Kinga újra az anyukája hangját.
"Biztosan egy mesébe csöppentem bele" - gondolta, és elhatározta, hogy márpedig nem fog félni.

"A mesékben nem történnek rossz dolgok azzal, aki bátor, és én bizony nem félek" - mondogatta magának.

"Nem félek tőled, szörnyeteg!" - kiabálta Kinga a magasba, és a visszhang megismételte elszánt kiáltását. Aztán csönd lett, és nem mozdult semmi. Kinga még fülelt egy darabig, majd újra nekivágott a csigalépcsőnek. Hamarosan egy szögletes toronyszobába érkezett. Félhomály volt. Óriási óraszerkezet ketyegett a terem közepén, fogaskerekekkel, láncokkal és kötelekkel körülvéve. Egy hatalmas inga pedig a másodpercek múlását jelezte. Tikk-takk. Tikk-takk. Az óra ketyegésén kívül, csak a szél süvítését lehetett hallani, majd nagy morgással nekibuzdult az óra, hogy elüsse a felet.

Csörögtek a láncok, mozgásba lendültek a fogaskerekek, és megkondult a fél hatot jelző harang. Az egész torony beleremegett. Erre Kinga szétszedte apu karóráját, de ott bizony semmit nem talált.
Persze ma már tudja, hogy az idő egy szörnyeteg, és egy szörnyeteg nem is férne el apu karórájában. Ezért aztán másnap felmászott egy székre, és bekukucskált az öreg kakukkos órába. Az óra lepottyant a falról, és darabokra tört.

ido2Kinga nagyon kikapott, és apu azt mondta, hogy "legfőbb ideje lenne végre foglalkozni ezzel a gyerekkel."

"Kinga aztán arra gondolt, hogy akkora órát, amiben egy szörnyeteg elfér, csak egyet ismer. Itt a fő téren, a toronyban.
"Ezért vagyok hát itt" - mondta végül, és várakozóan nézett a bácsira.
- Mondd csak, mit csinál az idő egész nap? - kérdezte aztán kíváncsian.
- Hát, az idő egész nap hatja a világ összes órájának fogaskerekeit - felelte a bácsi mosolyogva. - Hajtja a fogaskerekeket, hogy forogjanak, igyekezzenek. Az emberek meg folyton az órákat lesik, és úgy forognak-pörögnek, mintha ők is fogaskerekek lennének. Kinga elgondolkodott, majd azt kérdezte:
- Meg tudod állítani egy kicsit az időt? Gyorsan hazaszaladnék, és mindenkinek lenne ideje, hogy velem legyen.
- Az nem megy - mondta a bácsi. - Az időt nem lehet megállítani.

(...)

Forrás: Pozsonyi Pagony