Elhunyt J. Paul Getty III, a Getty olajbirodalom örököse.

Getty-t 1981 óta kezelték stroke miatt, a fél oldala megbénult, és szinte teljesen vak volt.
Nagyapja a milliárdos J. Paul Getty volt, aki vagyonát olajból szerezte, később megalapította a Getty múzeumot, és egykor a világ leggazdagabb embere volt.
A fiatal Getty gyermekkorát Rómában töltötte,ahol főleg művészekkel, és bal oldali, bohán figurákkal barátkozott. 1973-ban tűnt el. A család először azt gondolta, csak átverés az elrablás, mert Pault számos iskolából zárták ki, és többször azzal viccelt, hogy el kéne raboltatnia magát, hogy pénzt csaljon ki a nagyapjából. '73-ban viszont tényleg elrabolták, és egy hegyen lévő házban tartották láncra verve.
Az emberrablók akkor 17 millió dollárt követeltek, de a nagypapa nem volt hajlandó fizetni. „Van még 14 unokám” - mondta. "Ha most akár egy pennyt is fizetnék, 14 elrabolt unokám lenne." Paul apjának nem volt lehetősége rá, hogy fizessen, mert évekig tartó kábítószer-függősége után épp Londonban vett részt egy rehabilitációs kezelésen.
A patthelyzetnek akkor lett vége, amikor egy olasz lap egy vöröses-szőke hajtincset, és egy levágott fület kapott egy írógéppel írt szöveggel: Ez Paul egyik füle. Ha a család még mindig úgy véli, hogy ez egy tréfa, akkor 10 napon belül megérkezik a másik fül is. Más szóval, Paul apró darabokban fog hazatérni.
Végül a nagypapa 2,8 millió dollárt fizetett ki, úgy hogy azt a fiú apjának 4 százalékos kamatra kellett megtérítenie.
A fiú 5 hónapig volt az emberrablók fogságában. Miután elengedték, egy teherautó-sofőr vette észre egy autópálya szélén. Amikor a srác felhívta a nagyapját, hogy köszönetet mondjon megmentéséért, a nagypapa állítólag nem fogadta a hívását.
John Paul Getty III. 1956-ban született. Gyermekkorát Olaszországban töltötte, ahol apja dolgozott. Édesanyja Gail Harris a színésznő volt. Elrablása után a hallása megmaradt, a fülét helyreállították. Elvette feleségül a német sztár fotóst, Gisela Martine Zachert.
A 70'es években a család kaliforniai üzemében dolgozott, de közben folyamatosan az elrablásának utóhatásaitól szenvedett. Később heroin- és kokainfüggő lett, melynek az 1981-es stroke vetett véget.
Az orvosi költségek hatalmasak voltak, havonta 25.000 dollárba került az ápolása. Apja ekkora már megörökölte a családi vagyont, de nem volt hajlandó segíteni a fiának.
A kaliforniai bíróság kötelezte az apát a támogatás kifizetésére. Az idősebb Getty-t Nagy-Britanniában lovaggá ütötték karitatív munkájáért, és 2003-ban halt meg. Fia ezek után Wormsley Lodge-ba költözött, egy 2500 hektáros ingatlanba.
Forrás: New York Times