Egyedi és talán megismételhetetlen esemény színhelye volt a marosvásárhelyi Egyesülés kiállítóterem. A 100 éves Varga Benjámin életművét – fotóit és festményeit – állították ki, aki ülve bár, de korát meghazudtoló frissességgel és méltósággal hallgatta végig személye és művészete méltatását, majd ízes humorral szólt a nagyszámú hallgatósághoz.

Ki is Varga Béni bácsi? – hiszen eddig nem hallottunk róla. Hogy is hallottunk volna, hiszen a sajtó csak akkor szokta felkapni a fejét, amikor környezetében évszádos kerek évfordulóhoz ér egy-egy szépkorú személy. Bemutatását más vállalta el, de ha őt hagyták volna beszélni, még derűsebbre sikeredett volna e rendkívüli délelőtt.

– Örüljenek az életnek! Nekem még az is megadatott, hogy tapasztalataimat, élményeimet megoszthatom a nagyközönséggel. Egy évszázad van ezekben a fotókban, festményekben. Megtanultam ellopni az időtől a másodpercet és a fényképpapírra rögzíteni. Sokfelé vezérelt a sors, mindenütt jól éreztem magam, de mégis, a művészet háza táján voltam boldog – mondta a Népújságnak Béni bácsi, aki cseppet sem lepődött meg a sok újságírótól, tévékamerástól és rádióstól.

1911. október 7-én Petrozsény-ben született, édesapja nyárád-elyei székely ember volt, aki bányásznak szegődött el. Ő, miután befejezte középiskolai tanulmányait, egy bécsi és prágai műhelyekben dolgozó fotográfushoz szegődött el inasnak. Tőle tanulta meg a mesterséget. 1928-ban megismert egy festőt is, aki arra késztette, lásson hozzá festeni. Így az ábrázolás két művészetének hódolt egyszerre. 1934-ben már önálló fotós lett, Déván nyitotta meg az első saját műhelyét. Példaképei Roth László és Pitony Lenke voltak, akik a fotográfiát a fények és árnyak művészetévé varázsolták.


Frontharcos és stúdióigazgató

 – 1938-ban nősültem, feleségül vettem Gaál Erzsébetet, akivel 68 évet éltem boldog házasságban. Két világháborút éltem át, a másodikat katonaként. 1941-ben besoroztak a román hadseregbe, román vadászkatonaként Transznisztriába kerültem, majd gyalogságiként Tiraszpolban, Ogyesszában harcoltam. Átszeltük egész Oroszországot, eljutottunk Sztálingrádig, ahol megsebesültem. A goltai kórházban ápoltak. Ahogy nagy nehezen visszakerültem a frontról, a lupényi bányában lettem tisztviselő. Innen 1955-től a Romániai Filmigazgatósághoz kerültem, Bufteán igazgató és a rajzfilmstúdió vezetője lettem. Nagy művészekkel dolgoztam együtt, olyanokkal, mint Liviu Ciulei, Ion Popescu Gopo és a többiek. Sok filmet készítettünk, az egyiket, a Rövid történelmet 1957-ben Aranypálma-díjjal tüntették ki. Ez a filmes időszak volt életem legszebb része – mondta Béni bácsi.

A filmes „fejezet” után ismét visszakerült Hunyad megyébe, ahol a vajdahunyadi kohászati kombinátban vállalt személyzetis állást.

Öt hobbi és a tervek

1969-ben vonult nyugállományba és 1971-ben került Marosvásárhelyre. Itt méhészettel foglalkozott, a méhészegyesület elnöki tisztségét is betöltötte. – Sokat dolgoztam, nagyon szerettem, amit tettem. Négy hobbim volt: a fotó, a festészet, a méhészet és a turizmus. Bocsánat, öt. Az ötödik a gyógynövény-terápia. Ebben is szakértő vagyok.

Ha a művészetről kell beszélnem, erről annyit: a művész harcos, harcol a csúnya és a gonosz ellen. Ezt a harcot szerettem volna tolmácsolni fotóimon és festményeimen. És ha már itt tartunk, engedjék meg, hogy szóljak terveimről is – erre mosollyal, tapssal reagált a hallgatóság. – A bányászokról, munkájukról, a szén őfelségéről szeretnék egy sorozatot festeni. Aztán a háború bűneiről. Mert a háború sokkal csúnyább, mint ahogyan azt filmből láthatja a fiatal generáció. A legcsúnyább a holokauszt. Erről is szeretnék egy sorozatot – vallotta az ünnepelt művész, majd hozzátette: ilyen ünnepe még nem volt soha az életben! Miután megköszönte az iránta való kedvességet, a Népújságnak azt is elárulta, hogy hosszú életét a kiegyensúlyozottságnak és a jógának köszönheti.

Varga Benjámint 200 kolléga nevében kiválósági érdemoklevéllel tüntette ki Ilarie Opriº, a Képzőművészek Egyesületének elnöke, Czirjék Lajos pedig átnyújtotta a Maros Megyei Tanács oklevelét és ajándékát.

Isten éltesse, Béni bácsi!

Forrás: Mindmegette