Évtizedekkel ezelőtt, a rendszerváltás előtt, de már a második világháborún túl kezdődött ez a mese, amikor valahol Stájerország nyugodt és unalmas lankáin megszületett egy igazi legenda.

Persze akkor még senki, sem ő, sem a szülei nem sejtették, hogy az a gyerek később többször megmenti a világot, megjárja a jövőt, és úgy utazgat majd a fantáziabirodalmak között, mint más a betétlapos útlevéllel.

Mostoha sors jutott neki osztályrészül fiatalkorában, mint mindenkinek, aki sokra hivatott, és akin az emberiség sorsa múlik. Apja inkább mostohabátyját tüntette ki figyelmével, így a volt osztrák katona minden szigora a kis Arnoldnak jutott, aki alázatosan tűrte az atyai kegyetlenkedést, és titokban gazdagságról és Ámerikáról álmodott, karcsú nőkről és fele királyságokról.

A pedáns és szigorú szülői ridegtartás meg is hozta a gyümölcsét, az elhanyagolt gyermek masszív gyúrásba kezdett, lelki szemei előtt Reg Park és Johnny Weismüller lebegett, és bőszen emelgetett mindent, ami nehezebb volt, mint öt kiló.



Hosszú, küzdelmes évek után, amikről csak a grazi tornaterem poros falai tudnának mesélni, az akkor már szép testes Arnold végre megkapta első igazi elismerését, és ő lett a világegyetem ura és parancsolója. Senki sem tudott ellenállni fényesen domborodó izmainak és szikrázó mosolyának.

Innentől nem volt megállás, rá kellett hogy lépjen arra az útra, ami a csillagokhoz vezet, a karcsú nőkhöz és a fele királyságokhoz. Legyőzte az akcentus szörnyét, barbár módjára küzdött a zsarnokság ellen, hűen kísérte a Vörös Szonját, és bár nagy igyekezetében majdnem elpusztította az emberiséget, megígérte, hogy visszajön – és mindenki hitt neki.

A zord külső, az élő szövet borította fém váz mögött mindig érző szív dobogott, ez sosem lehetett kérdés. Az emberiség szolgálatában hordott ki és nevelt gyerekeket, és előző hibáiból tanulva oltalmazta utolsó reménységünket. Lágyan karolta át a robusztus mellkasára omló szőkéket, barnákat, vörösöket és feketéket. Megütközött mindenkivel és mindennel, lett légyen az katona, diktátor, földön kívüli ragadozó, szuperhős vagy robot. Ontotta az arra érdemesek vérét, sem kardja, sem karja nem pihent, ha a világegyetem, aminek elvitathatatlan ura a mai napig, egy hősért kiáltott.

Senki sem állhatott az útjába, és akinek volt egy kis esze, az meg sem kísérelte. És bár úgy tartják, nincs ember a földön, aki saját hazájában próféta lehetne, Arnold még ezt is elérte. Megkapta a fele királyságot és a legszebb lány kezét. Gyorsan rá is bólintott a halálbüntetésre, hogy ne legyen több félreértés.

Most, úgy hírlik, a világ fáradhatatlan ura épp az öltönyben meggémberedett izmait nyújtóztatja, és elégedetten tekint szét határtalan birodalmán, amelynek túlélésében oly sokszor segédkezett. De az, hogy pihen, nem jelenti azt, hogy nem figyel éberen.

Hisz megígérte, hogy visszatér. És mi még mindig hiszünk neki.