Gulácsy Lajos, az eredeti tehetségű, tragikus sorsú, víziós festő, a magyar festészet egyik nagy magányos mestere 79 éve halt meg.

Édesapja lelkes bíztatása mellett végigrajzolt gyermekkor után egy festményét már gimnazista korában kiállította a Műcsarnok (A szegénység laka). Le sem érettségizett, hanem 1900-ban a Mintarajziskolában (a Képzőművészeti Egyetem elődje) Balló Ede tanítványa lett.
Egy év múlva kimaradt, 1902-ben pár hetet Rómában, majd hosszabb időt Firenzében töltött, ahol beiratkozott a Festészeti Akadémiára.
1902-től művei rendszeresen szerepeltek Nemzeti Szalon, 1903-tól a Műcsarnok tárlatain. 1906-ban Párizsba ment, és ettől kezdve gyakran utazgatott, főként Olaszországban. Művészetét az itáliai kisvárosok és olyan művészek inspirálták, mint Giotto, Botticelli és Alessandro Magnasco. Korai művein a preraffaeliták, valamint a szecesszió művészetének és a századvég szimbolizmusának hatása érezhető.
1905-ben a Thália Társaság számára készített díszlet- és kosztümterveket.

1909 júniusában nagyszabású kiállítást rendezett Nagyváradon, amelyet szokás szerint matiné kísért. A felolvasásokon Juhász Gyula és Dutka Ákos méltatta Gulácsyt és a modern magyar művészetet, maga Gulácsy is felolvasott költeményeiből, és még Ady Endre is megtisztelte verseivel a kiállított festményeket. A több mint nyolcvan mű közül ráadásul huszonhárom még a kiállítás ideje alatt vevőre is talált.
Több évig szerepelt a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) tárlatain.
1911-ben Nagyváradon állította ki festményeit. A következő évben nyilvános tárlaton nem vett részt, kiállítását Rónai Dénes fotóművész műtermében rendezte meg. Az itt bemutatott anyagot azután vidéki városokban mutatta be: Szegeden, Békéscsabán, Orosházán és Temesvárott. 1912-ben barátkozott össze Keleti Artúr íróval, akinek egy könyvét illusztrálta, s 1913-ban együtt jártak Padovában.
Ebben az időben készültek a rokokó – elsősorban Watteau – ihlette művei, amelyeket ő maga „biedermeier mulatságoknak” nevezett.
Folyt..
Forrás: Mi van ma?