Mátyáskálódás. Baász 70 . Újhumanizmus ganaja.

Olvasom, hogy mintegy háromszázan vettek részt tegnap Kolozsváron a Mátyás király-szoborcsoportnál szervezett ünnepségen, amelyen megkoszorúzták a nagy király születésnapja alkalmából Fadrusz János-műalkotást. A szervezők a szobor jelképes, nem hivatalos újraavató ünnepségének szánták az eseményt, miután a román és a magyar állam közös finanszírozásának köszönhetően tavaly év végén befejeződtek a majdnem száztíz éves szobor restaurálási munkálatai. A szobor hivatalos újraavatására április 2-án kerül sor. Az viszont engem már nem érdekel, azért sem mert számomra a szoboravatót egy mifelénk szokatlan művészi cselekvés jelenti. Szinte egy hónappal ezelőtt néhány tucat kolozsvári fiatal a nyugati világban flashmobnak hívott villámcsődülettel leleplezte a felújított Mátyás-szobrot. A Szakáts István, a digitális kultúrát meghonosító, népszerűsítő AltArt Alapítvány elnöke által kezdeményezett akción a Főtéren gyülekeztek a kolozsváriak, majd 16 óra 58 perckor arccal a szobor felé fordultak, két kezükben egy-egy fehér vászondarabot tartottak maguk elé. Három perc múlva elengedték a vásznakat, majd egy percen át tapsolták Fadrusz János legismertebb alkotását.
A tanulság a politikusok számára: az élet a közösség igényeire nem figyelő, csak a maguk, pártjuk érdekeire tekintő hivatalosságok nélkül is megy tovább – néha nélkülük még gyorsabb iramban, és helyesebb irányba!

Szívszorító írás a Háromszékben Baász Imréről, aki idén lenne hetven éves: „Azt hinni, hogy ebben a nekropoliszban (sepsiszentgyörgyön) van halálon túli élet, ahol a későbirodalmi kultúra egyszemélyes megoldás, ahol a felelősség csak módosítás, de nem változtatás, ahol az alkotást az alkotó ellen lehet fordítani, ellopni, megrongálni, mi több, elhallgatni? Húsz éven keresztül elhallgatni, meg sem pisszenni, csak azért, mert nem városi tehén az ember, mert nincs a farkán piros-fehér-zöld kokárda? El lehet felejteni, hogy annak a kornak volt útmutató képviselője, korlátok döngetője, előítéletek gyomlálója, amely meg sem értette, amelyhez semmi köze nem volt? (…) Kivégezni a gondolatot, a mű látványát pedig végessé zsugorítani a közösség jellemző szellemi kudarca...” Nincs mit hozzáfűznöm…

Sebestyén Mihály írja az Új Magyar Szóban: „Az európai irodalom közhelyei közé tartozik az aggok, vének, öregek, idősek, szép- és hajlott korú személyek kilökdösése, szélreszorítása, lenullázása. Így vackol magának helyet az új, a forradalmi, fiatal, célratörő, nem laczafaczázó kis- és középszer.”
A jegyzetíró az új oktatási törvényre utal, amely nem kegyelmez a kiválóknak. A törvény előtti egyenlőség az egyenlőtlenség forrásává válik, nem az intézményesített szellemi élet vezetői tisztségeinek betöltése nem a megszerzett és megtapasztalt tudás, hanem az utóbbszületés privilégiuma alapján történik.
Ma, az újbarbarizmus korában ez nem meglepő. A tudás, a kultúra – mint hajdan a kereszténység – a szegények fényűzésévá válik, s juttatja majd diadalra az újhumanizmust.

Forrás: Beol