„Az én becserkészésem 19 éves koromban a katonaságnál történt” – írta megkeresésünkre Balázs F. Attila, Szlovákiában élő költő, műfordító, Kozma Szilárd csíkszeredai asztrológus, költő vádjaira válaszolva.
Balázs F. Attilával levélben vettem fel a kapcsolatot. Válaszában leírta, hogy kiskatonaként, egy volt osztálytársának elküldött verse és katonai titok szellőztetése miatt zsarolták meg, és vették rá az együttműködésre. „Vonakodtam aláírni, de amikor kifejtették, hogy ez az ő jóindulatuk, hogy börtön helyett ilyen csekélységet kérnek, aláírtam az orrom alá dugott papírt, és akkor közölték, hogy a konspirációs nevem Nica Ștefan. Furcsa, kettős érzés kavargott bennem, az egyik az öröm, hogy megúsztam a börtönt, a másik a kétségbeesés amiatt, hogy olyasmibe keveredtem, amiből talán sosem lehet kimászni. Közeli barátoknak már akkor elmondtam, köztük volt minden idők legjobb szerkesztője, a kitűnő író, Székely János. Utána bárhova kerültem az országban, mindig megkeresett valaki és kikérdezett arról, amivel épp foglalkoztam. Kerültem az olyan köröket, ahol olyasmi történhetett, amiről kérdezhettek volna.”Kozma Szilárddal kapcsolatban
Balázs F. Attila szerint a Kozma Szilárddal Domokos Pál Péternél tett látogatásukról már akkor tudott a tiszt, amikor őt megkereste. „Mindketten meséltünk az élményeinkről baráti körben, így juthatott tudomásukra, én már nem tagadhattam le – írta Balázs F. Attila. – Azokban az években összesen négyszer voltam külföldön, úgy háromévente. Nem kaptam sosem feladatot, de minden kiutazásom után beszámolót kértek. Ahhoz túlságosan kisember voltam, nem voltak komolyabb kapcsolataim, ismeretségem, hogy bármivel megbíztak volna (...) Emlékezetem szerint Kozma Szilárddal külföldre egyszer utaztunk közösen, akkor ismertem meg Pozsonyban későbbi feleségemet, és felolvasóestet tartottunk Esztergomban népes közönség előtt. Egyszer a debreceni írókonferencián is részt vettünk, nem tudom, ez akkor volt, vagy más alkalommal. Kezdő költőknek ezek nagy lehetőségek voltak, de politikamentes események. Túlzással sem lehetne ellenzéki tevékenységnek titulálni.”
Balázs F. Attila szerint abban az időben a kulturális intézmények funkciói ugyanolyan bizalmi állásoknak számítottak, mint az újságírói, jogi és politikai munkahelyek. „Az intézményeket hivatalból kinevezett tisztek felügyelték folyamatosan. Ezeknek joguk volt akár a munkahelyen kikérdezni az alkalmazottat, vagy behívatni akár egész napos puhításra a Szekuritáté székhelyére, ahol 2-3 tiszt is faggatta a megfélemlített „delikvenst”. Nem volt mindenki beszervezve, erre nem is volt szükségük. De az információkat több forrásból is begyűjtötték, mielőtt a jelentőt, forrást (sursa) megkérdezték, hogy nyomást tudjanak gyakorolni rá, és hogy ne tudjon ködösíteni, elhallgatni dolgokat.”
A szlovákiai könyvkiadó úgy véli, sokféle tanulságot le lehet vonni az akkori idők történései és az archívumokban fellelhető dokumentumok tanulmányozásával. „Most már megszületett bennem az elhatározás, hogy áttanulmányozom a saját dossziémat, és az átélt tapasztalatokkal együtt feldolgozom könyv alakban. Eddig halasztgattam, mert nem kellemes szembesülni azzal, hogy esetleg legjobb barátaid közül figyelt meg valaki, vagy írt jelentéseket rólad. Most már, Szilárdnak hála, tudom, hogy meg kell tenni, ez elsősorban önmagunkkal szembeni kötelességünk. Azoknak a borzalmaknak soha többé nem szabad megismétlődniük!” – írja Balázs F. Attila.
Forrás: kemma.hu
