Immár két hónapja játssza sikerrel a Pécsi Nemzeti Színház Frank Wildhorn musicaljét, a Rudolfot.

Eddig nem igazán volt rá példa, hogy egy nemzetközileg elismert külföldi komponista Magyarországot válassza műve ősbemutatójának helyszínéül, ám a Jeckyll és Hyde révén már hazánkban is elismert zeneszerző pontosan ezt tette.

Az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse, Rudolf, és a hamvas 17 esztendős Vetsera Mária bárónő viszonyát feldolgozó művet elsőként 2006-ban a Budapesti Operettszínház közönsége láthatta. Tavaly decemberben Somogyi Szilárd ifjú rendező arra vállalkozott, hogy a darabot a maga sajátos felfogásában a megyeszékhelyen állítsa színpadra.

Akinek a fővárosi és a pécsi előadást is volt szerencséje látni, egyértelműen igazolva érzi, amit egyébként is tud: hiába viselte egy éven keresztül a kulturális főváros címet Magyarország ötödik legnagyobb települése, egy vidéki teátrum támogatása jócskán alulmarad egy pestiéhez képest. Eme megállapítás leírásával egy időben képzeletben meg is veregetem a rendező vállát, hiszen a különösebb látványelemek nélkül is élvezhető előadást sikerült kiviteleznie.

Vágó Bernadett és Mészáros Árpád Zsolt virtuóz énektechnikája szinte örök garancia a sikerre. A musical-énekesnő a maga törékenységével és arisztokratikus bájával igazán hitelesen eljátszhatja a szerelmes tizenévest, aki akár meghalni is kész, csak kedvesével lehessen. Mészáros Árpád szinte szó szerint azonosulhatott az általa megformált karakterrel.

Ez nem elsősorban a pécsi jelmeztervezőnek is köszönhető, aki a korhű kosztümöket hanyagolva, modern öltözéket adott a szereplőkre. Zsolt ráadásul konkrétan a saját ruhatára stílusjegyeit viselő pólóban feszíthetett, miközben a porosz egyenruháról énekelt.

A darab Rudolf és a magyarság kapcsolatát is bemutatja. A trónörökös nemcsak apjával, Ferenc József császárral küzd, hanem önmagát is folyamatosan marcangolja rossz házassága miatt. A fiatal férfi szenved a rá nehezedő tehertől, hogy saját érzelmei helyett a monarchia érdekei szerint kell döntéseket hoznia.

Hiába írt levelet a pápának, hogy frigyét érvénytelenítse, az uralkodó hallani sem akar a család tekintélyét is csorbító, botránnyal járó válásról. Rudolfot eközben megkörnyékezik a magyar lázadók, akik felajánlják neki a magyar trónt, ha segít az ország függetlenedésében. Az apjára haragvó magyarbarát ifjú lázító cikkeket publikál, de hazaárulást nem szeretne elkövetni. E kettősség már önmagában is magában hordozza a végzetet.

A pécsi előadás érdekessége, hogy Pfeiffer karakterét az eredeti darabtól eltérően nem bábjátékosként, hanem madaras emberként ábrázolja. Hogy erre miért volt szükség, talán maga a rendező sem tudja, de ez nem vesz el semmit az előadás értékéből. Pfeiffer egy jós, akinek állatai mindent tudnak a jövőről. A szereplő nemcsak narrátorként jeleneik meg a színpadon, hanem a cselekmény aktív résztvevője is.

Somogyi Szilárd nem árulja el, hogy a titkosszolgálat által a pár követésével megbízva, a darab zárójelenetében vajon ő gyilkolja-e meg a szerelmespárt, vagy pedig a fiatalok maguk oltják ki életüket, mindenesetre a rendőrök pisztollyal a kezében vezetik ki a képből. A néző maga vonhatja le a következtetéseket, és ezzel máris olyan találgatásokba kezdhet a hazafelé vezető úton, mint amilyeneket a történészek mind a mai napig folytatnak.

A históriából csak annyit tudhatunk biztosan, hogy a két fiatal elhunyt, de annak idején – államérdekből – minden nyomot eltüntettek, így még a korabeli rendőrség sem folytatott tisztességes nyomozást.