Ma lenne 89 éves Pier Paolo Pasolini, a XX. századi olasz és az európai kultúra egyik legnagyobb formátumú, életében s halála óta mindmáig egyik legvitatottabb alakja (Bologna, 1922. március 5. - Ostia,1975. november 2.).
Vállalt homoszexualitása gyakran regényei témája lett: az igazi, beteljesült lelki szerelem azonban csak utópiaként jelent meg nála, érzelmeit súlyos vallásos és morális bűntudat kísérte. Fiúfigurái a végletekig kiszolgáltatottak, megkínzottak, minden szabadságuktól és méltóságuktól megfosztottak: ahogy ő mondta, szabadságunk csak halálunk megválasztásában áll.
A művész apja Carlo Pasolini gyalogsági hadnagy, Ravennai család sarja, aki vagyonukat eltékozolta. Anyja Suzanna Colussi a Friuli Casarsa della Malizia-beli tanítónő. Apját állandóan más katonai állomáshelyre irányítják, ezért a család állandóan költözik. Gyerekként kezd verset írni. Cremonában végzi a gimnáziumot.
Szüleivel való bonyolult kapcsolata egész életére rányomja a bélyegét. Fasiszta érzelmű apjához sosem érezte közel magát, anyjával viszont legendásan szeretetteli volt a kapcsolata. Élete egyik meghatározó tragédiája volt öccse, Guido tragikus halála: a Wehrmacht ellen partizánként harcoló 18 éves ifjút jugoszláv partizánok ölték meg 1945-ben, tévedésből.
Bolognában jár egyetemre, ahogy ő fogalmaz "egy középszerű és fasiszta egyetemre". Apját 1942-ben Kenyában börtönbe zárják, így a család a Friuli tartomány egyik kisvárosában, Casarsába menekül el. Itt publikálja saját költségén A halott énekei című első verseskötetét, melyet friuli nyelven írt. 1943-ban Livornóban katonai szolgálatait tölti, ahonnan szeptember 8-án megszökik.
1945- ben bölcsész doktorátust szerez Bolognában. 1945 és 1949 között , Casarsában, egy középiskolában tanított. 1947- ben belép az olasz kommunista pártba. Mivel sok mindenben nem egyezik a véleménye a pártvezetéssel, 1949-ben kiskorúak megrontása vádjával kizárják a pártból, és tanári állásából is eltávolítják. Ekkor édesannyával együtt Rómába menekül.
1950-ben érkezik Rómába, ahol évekig tartó nélkülözés után az Utcakölykök című regény hozza meg számára az ismertséget (a sikert és a botrányt) 1955-ben.
Kezdetben csak asszisztál a filmforgatásokon, 1960-tól saját játék- és dokumentumfilmjeit készíti, de emellett színdarabot, verset, regényt ír, politizál, véleményt mond, provokál. 1961-ben, harminckilenc évesen rendezi első filmjét, A csórót. A római külvárosban talál rá a hozzá hasonlóan más, számkivetett hősökre, akik csak törvényszegéssel tudják kifejezni tiltakozásukat a minden autentikus értéket elpusztító korabeli olasz társadalom ellen.
"Egy olyan ember megalázottságát és nyomorult emberi állapotát akartam bemutatni, aki a római borgate mocsarában él. Éreztem és tudtam, hogy ebben a megalázottságban van valami szent... és Bach zenéje segített abban, hogy a nagyközönséggel megismertessem szándékaimat. A megváltás mégoly halvány és csalóka reményét kizárólag a halál jelentheti" a lopásból és utcalány-élettársa kizsákmányolásából élő ifjú főhős számára, aki szorgalmasan dolgozó öccsét hergelendő még dicsekszik is munkátlan függetlenségével és elzülleszti az életében felbukkanó tiszta nőt." - vallja Pasolini.
Folytatáshoz kattintson!
Forrás: Mi van ma?
