A népszerű amerikai filmszínész, Kurt Russell 60 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot az amerikai Springfieldben.

Számos televíziós sorozat alkalmi szereplője volt, majd a Disney stúdiónál dolgozott (tíz éves szerződést kötött a Walt Disney társasággal) többek között a The Barefoot Executive és az Utánam, fiúk! című családi filmekben.
Meghallgatáson volt a Csillagok háborúja Han Solo szerepére, amit Harrison Ford kapott meg végül.
A 70-es évek közepén felhagyott a filmezéssel, hogy régi álmát megvalósítva profi baseballjátékosként keresse kenyerét. A sors azonban másként akarta, egy vállsérülés nyomán fel kellett adnia sportkarrierjét, pedig a texasi liga vezető ütőjátékosa volt.
1979-ben az Elvis című filmmel tért vissza. Főszerepéért Emmy-díjra jelölték. Bár a filmben nem ő énekelte fel a dalokat – Ronnie McDowell country énekes énekelt –, az 1994-ben készült Forrest Gump című filmben ő kölcsönözte Elvis Presley hangját. Ekkor először, a következő évtizedben több alkalommal dolgozott John Carpenterrel.
Elvis Presley többször is Russell pályájának része volt. Azon kívül, hogy gyerekszínészként feltűnt A világkiállításon történt című Elvis-musicalben, majd a már említett, Carpenter rendezte Elvis c. filmben, és 1994-ben a Forrest Gump című filmben ő volt Elvis Presley hangja, 2001-ben a Milliókért a pokolba című filmben egy ál-Elvist alakít, aki egy Las Vegas-i kaszinórablásban vesz részt.
Közel két évtizednyi sikertelen próbálkozás után a ‘80-as évek elején végre megismerte a nevét a világ, amely a legendás John Carpenter Menekülés New Yorkból (1981) c. filmjének köszönhető. A filmben egy egykori kommandóst, a félszemű Snake Plisskent alakította, akinek a jövőben börtönként működő New Yorkból kell kimentenie az Egyesült Államok elnökét. A szerep meghozta Russellnek az ismertséget és népszerűséget. A kőkemény figura eljátszásával egyben a modern akcióhősök közé kapaszkodott fel.
Kurt Russell felesége Season Hubley volt, akivel az 1979-es Elvis című film felvételein találkozott. Egy fiuk született 1980-ban, Boston Russell. 1983-ban válásuk közepette a Swing Shift forgatása során ismerkedett meg filmbéli partnerével, Goldie Hawnnal, s olyannyira szimpatikusnak tűntek egymásnak, hogy a mai napig együtt élnek. A magánéletben elért boldogságot nem követte szakmai kiteljesedés. Az évtizedben Russel karrierje némileg megfeneklett, szakértők szerint Az utolsó csepp (1988) című filmje és egyéb hasonló munkái miatt.
Folytatáshoz katt!