Mit tehet egy ló, aki az utcára kerül, miután megszűnt a "munkahelye"? Megtalálja vajon az otthonát és a barátait? Módra Ildikó könyvéből kiderül.

Egy nap Trapp, („aki szeretett mosolyogni, már amennyire egy ló mosolyogni tud”) utcára került. A cirkuszi ló mihez is kezdjen, ha a szórakoztatás e formája eltűnőben van, és még csak magával sem viszi senki, mint a tigrist, vagy az uszkárokat.

Mielőtt vágóhídon végezné, szerencsére megveszi a Gazda, így rövid úton a Talált Állatok Osztályára érkezik. A név a Gazda hobbiszerű tevékenységére utal, miszerint begyűjt minden kóbor, magányos állatot, akinek nincsen hova mennie. Trapp, aki a cirkuszi élettel együtt legjobb barátját, Lilit is elveszíti, itt megilletődve fogadja többek közt Sziszifuszt, a karthauzi kék macskát, Vilmát, a női nevű, de ennek ellenére hímnemű labrador keveréket, vagy Rokit, a Nyakas Kakasok nevű rock együttes frontemberét.

Trapp pillanatok alatt beilleszkedik, és a kis kompánia mindennapi gondjainak megoldására rögtön talál is egy-két múltbeli anekdotát. Így a cirkuszi család összetartását is megismerjük, megható és emberséges történeteiken keresztül a gyerekekkel együtt játszva tanuljuk meg mit jelent az őszinteség, a bátorság, a becsületesség vagy a barátság.

A szerző Módra Ildikó meséje egyszerű és nagyszerű, egy rövid eseménysorban rengeteg érdekes és vicces karakterrel találkozunk, akik mindegyike külön személyiség, és mindenkinek megvan a saját története. Így a könyv sok kis epizódból áll, melyek egytől-egyig új távlatokat nyitnak az olvasó előtt.

Azzal kapcsolatban vannak kétségeim, hogy a hét éves kortól ajánlott mesekönyv időfelbontásos szerkezetét, vagy az álmok és valóság közti váltásokat a gyerkőcök pontosan megértik-e majd. Azonban Módra Ildikó lehengerlő és olvasmányos stílusa élvezetessé teszi a felnőttek számára is a könyvet, akik így biztosan szeretettel és türelemmel magyarázzák majd a problémás részleteket gyermekeiknek.

A szerző gazdag szókincsének köszönhetően olyan kihalófélben lévő szavak juthatnak el a picikhez, amik különben rövid úton süllyesztőben végeznék. A könyv számomra egyedüli hátránya az illusztrációban uralkodó vörös szín, ami nyilván a cirkusz miatt domináns, mégis zavaró egy kicsit, annak ellenére, hogy Szalma Edit figurái egyébként zseniálisan bájosak.

A legkedvesebbek egyike a rózsaszín szalagos kacsa, aki miután megtudja, hogy sosem lesz belőle hattyú, elkerekedett, könnyes szemmel bámul bajtársaira. Ami pedig a tartalommal kapcsolatban negatívum az az egy-két nemá’ és emmegmi, amik méltánytalanul szerepelnek egy amúgy épp nyelvezete miatt is olyan élvezetes könyvben.