Független társulat készül első darabjának ötvenedik előadására, a Szörprájzpartira. Írója, Kárpáti Péter egy kevéssé felforrósodott nagyszínházi premierje után úgy döntött, hogy titkos lakásszínházat hoz létre egy budapesti bérházban.
Sokszor a csilláron is lógtak. Igazolódott a feltevés, amely szerint Shakespeare és Moliére sikerének titka: nemcsak szerzők voltak, hanem színészek és rendezők is egy személyben.
Novák Eszter rendező egy évtized alatt hét darabját vitte a nézők elé. Az író a Búvárszínház című alkotásának bemutatásakor érezte először, hogy valami mégsincs rendjén. Mindenki tette a dolgát, ő maga jóban volt a társulattal, az előadás - mint mondja - mégsem tudott kellőképpen felforrósodni.
- Másfajta színházat igényelt volna a szöveg - elemzi az esetet. - A megírás módja talán azt kívánta volna meg, hogy fiatal, kezdő társulat mutassa be. Az előadáshoz fűződő ellentmondásos viszonyomon töprengve ráébredtem, hogy a darabjaimmal a szokványostól eltérő úton indultam el - a színházi világ más szegmenséhez vonzódom. Nem egyértelműen kőszínházakban kell keresnem a megvalósítás lehetőségét. Nézzük meg, mire mennék, biztattam magam, ha én teremteném meg az előadás világát, körülményeit. Elkezdtem önállóan dolgozni. Ez a munka a pedagógiához közelít. Mindenki szabadon vesz részt az alkotás folyamatában, mégis megvan az összetartozás érzete, ezért a csapat egyfelé húzza a szekeret.
Először a Szörprájzparti című darabjához hozott létre titkos színházat. Az a fölvetődött gondolat, hogy kivesznek egy lakást, abban készülnek a bemutatóra, Róbert Júlia dramaturgnak és a látványtervező Balázs Júliának is megtetszett. Aztán a színészek is ráéreztek a helyzet különlegességére: egy lakásban másként kell játszani, mint egy nagyszínpadon. - Attól, hogy a társulattól karnyújtásnyira vannak a nézők, a filmes megoldások kerülnek előnybe - tudom meg Kárpáti Pétertől.
A Sirályban megrendelt jegyek tulajdonosai az Astoriánál találkoztak, és tízesével osontak fel a házba, nehogy a nagy emberáradat felkeltse a lakók figyelmét. Az előadásokról ugyanis nem tudtak a szomszédok.
Ha egy kis hangoskodás vagy zene volt, a házirendre hivatkozva azonnal ráküldték a társaságra a rendőrséget, mondván, túl zajos a buli. Fel sem merült, mert annyira képtelen lett volna az ötlet, hogy odaát, egy átlagos magyar bérházi lakásban színházi előadás folyik.
- Nem kellett propagandát kifejtenünk - folytatja a szerző-rendező. - Maguk a titkos körülmények is vonzották a nézőket. Sokszor még a csilláron is lógtak. Hatvan ember könnyedén befért, de nemegyszer hetvenen is voltak. Több hivatásos budapesti színház kamaratermének ennél kisebb a befogadóképessége. Ott nyilván kényelmesen ülnek a nézők, itt meg egymás hegyén-hátán kuporogtak. Egy idő után azonban nem tudtuk fizetni a bérleti díjat, és átköltöztünk a Fogasházba, az Akácfa utcába, és nem bántuk meg.
Itt nagyon rokonszenves és inspiráló a közeg. A műemlék jellegű épület földszintjén romkocsma működik, az egész ház közösségi térként funkcionál, galériák, műtermek, bőrös műhely, vetítőterem, sokfajta, elsősorban képzőművészettel kapcsolatos alkotó tevékenység folyik ott, ebbe illeszkedik a mi lakásszínházunk, amelyben rajtunk kívül a barátaink is próbálnak, tartanak bemutatókat.
Az első önálló, Szörprájzparti előadást már éppen "temetni" készültek, vagyis úgy vélték, hogy a MU Színházban a vörösiszap-károsultak megsegítésére szervezett jótékonysági független színházi fesztiválon játsszák utoljára, 49-edszer. Ott látta a darabot a Trafó vezetője, és meghívta az előadást. Március végén lesz az ötvenedik, jubileumi fellépés. A játszóhely az intézmény melletti pincehelyiség, amelynek romkocsma jellege kifejezetten illik a Szörprájzparti hangulatához.
Aztán ugyanitt, a Tündérgyár nevű helyen fogják elkészíteni a társulat immár negyedik bemutatóját. De az is nagy szó, hogy félszázszor mehet egy független színházi keretek között született darab. Náluk nincs közönségszervezés, prospektus, hirdetés. Igaz, cserébe nem kell alkalmazkodni nehezen mozduló, nagy intézményhez, annak vezetéséhez, a hatalom kiosztotta apanázshoz.
- Szükségünk van persze támogatásra, csak nem a hivatásos színházaknál megszokott mértékben - magyarázza Kárpáti Péter. - Biztos vagyok benne, hogy ez a már-már társulatnak nevezhető, összeszokott csapat lelkesen jönne akár szívességből is játszani, de én a munkát nem akarom összekeverni a barátsággal. Tudom, hogy mennyire nehéz az életük, némelyiküknek több gyereke is van. Meg kell találnunk a módját, hogy a közös tevékenység egy kis segítséget is jelentsen nekik.
Jó érzés, hogy az előadásaink néhány ember pályához és megélhetéséhez valamelyest hozzájárultak. Egyelőre ez varázslatos számomra, aztán majd meglátjuk, mennyi rejlik ebben a "gerillamozgalomban", amelybe belesodródtunk, felismerve, hogy az igazi színház az örök kíváncsiságon alapul, és azon az adrenalinszinten, amelyet estéről estére a váratlansága vált ki.
Manapság mintha leginkább az ad hoc társulatok produkciójára kapnák fel a fejüket az emberek - vélekedik. - Gyakran akkor, ha a bemutató csak szűk szubkultúrát érint. Ritkaságnak számít az olyan előadás, amely széles rétegeket tud kiszolgálni. Legföljebb nagyképűen odavághatjuk: nézd ezt, mert mi fantasztikusak vagyunk, ha nem érted, a te hibád!
Meggyőződése, hogy ott születik izgalmas színházi kultúra, ahol sűrű közeg veszi körül az alkotókat. - A reneszánsz Angliában is kevesek számára volt fontos a színház. És nem véletlen, hogy a mindmáig ható színműírók, mint Shakespeare vagy Moliére, maguk is színészek voltak. Az elementárisan ható színpadi művekben a szöveg az előadással együtt, attól elválaszthatatlanul születik meg - vallja.
Forrás: MTI
