Gaál Attila régész a víz alatt kutatta a török kori kincseket, melyeket legfőképp a Duna rejt. A most nyugdíjba vonuló régész nemcsak itthon, hanem Dél-Afrikában is kutatott.
Fotó: Gaál Attila
1969-től dolgozik a múzeumban, ahová eredetileg történelem–testnevelés szakos tanárként került. Milyen ambíciói voltak?
Már korábban eldőlt, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Én voltam az évfolyamon az egyetlen, aki történelemből írta a szakdolgozatát. Érdeklődésemet elődöm, Mészáros Gyula alapozta meg, aki létrehozott egy múzeumbarát kört. Gyakran látogattuk az őszi, tavaszi szántások után a palánki török palánkvár területét. Emellett történelemtanárom, Kubanek Gyuláné – aki Szakály Ferencet is tanította –, indított el, na és az Egri csillagok. Ugyan történészként kerültem ide, de jól tudtam, hogy régészként a palánki várat szeretném kutatni.
Ez valóra is vált. Rögtön nekiállhatott a feltárásnak?
Az első munkám, ha jól emlékszem, egy tanácsköztársasági emlékkiállítás volt... 1975-től áshattam, de akkor mindjárt két ásatás is a nyakamba került. Az egyik a Dombóvár melletti Békató-pusztánál feltárt temető volt, amelyről mindenki azt hitte, római kori, de kiderült, hogy a török időszakban idetelepített iflákok temetője volt. Emellett éveken keresztül ástam a szekszárd-palánki török palánkvárat.
Mit tett hozzá a korhoz a kutatás a szakma és az ön számára?
Még a mai napig is hozzátesz új elemeket, hiszen az utóbbi években jutottam oda, hogy részletekben publikálom a hatalmas leletanyagot. Magyarországon nem volt török erődítmény, ami szinte csak török kézben volt, leszámítva az 1700-as évek elejének egy rövid időszakát, amikor a romok közé visszatelepítették az úgynevezett harmincadvám-hivatalt. A szekszárdi palánkvár ettől eltekintve 90 évig csak török kézen volt.
Az előkerült anyag ennek, az 1595-től 1686-ig tartó időszaknak a leletanyaga, igaz, az itt szolgálók nem "igazi" kisázsiai törökök voltak, hanem többnyire török zsoldban lévő délszláv katonák. A vár egy 40-szer 40 négyzetméteres, szögletes alakú, négy földbástyával épített és néhány ágyúval ellátott erődítmény volt, amelynek a fala oszlopsorok közé döngölt földből épült.
Többnyire szegény emberek katonáskodtak itt, ennek ellenére gyönyörű kínai és perzsa porcelán csészék kerültek elő, sok velencei eredetű üvegkarperecet, színes kerámiákat, tálakat, tányérokat is találtunk. A félig földbe vájt kunyhókat élelmiszertároló vermekkel vették körbe, amelyeket később szemétgödörként használtak. Ez nekünk, régészeknek igazi kincsesbánya volt. A tárgyi leleteken túl halott katona maradványaitól kezdve újszülött csecsemő csontvázáig mindent találtunk bennük. Ezek feldolgozása még folyik.
A szélesebb közönség előtt nem a török palánkvár ásatása, hanem a bölcskei Dunában végzett víz alatti kutatása vált ismertté, amikor kollégáival egy római kori erődítmény maradványait hozták a felszínre.
Már az 1800-as évek vége felé is tudtak a Bölcskei Szikla néven ismert romokról, ám akkor még nem voltak meg a víz alatti kutatás lehetőségei. Ma már ismert, hogy Bölcske mellett Paksnál és Tolnánál is vannak a Duna medrében hasonló korú romok. A IV. század első felében a Duna mentén a Duna-kanyarig építettek olyan erődöket, amelyek félig benyúltak a vízbe, és kikötő-erődként működtek.
A bölcskei erődről sokáig azt hitték, hogy középkori építmény, de az 1970-es évek közepén kiderült, hogy feliratos római téglákat is rejt a Duna mélye. Búvárvizsgát tettünk, majd az MHSZ segítségével épült merülőbázison 1986-tól 1994-ig dolgoztunk a dunaújvárosi búvárokkal azon, hogy az építkezéshez a gellérthegyi késő kelta szentélyből és más helyekről építőköveknek ide szállított oltárkövek felszínre kerüljenek. Megjegyzem, nem mind, mert egy tavalyi műszeres felmérés szerint még mindig vannak a kelta, vaskori, és népvándorlás-kori tárgyakat is rejtő lelőhelyen további római leletek.
Gondolom, a víz alatti kutatást nem tanulta az egyetemen. Magától értetődő, hogy egy régész búvárvizsgát tesz?
Ez akkor újdonság volt, mi voltunk az elsők. Most már Tóth János Attila vezetésével folyik a víz alatti kutatás, aki a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvár Régész Szakosztályának vezetőjeként sok olyan országgal felvette a kapcsolatot, ahol "fekete vízi" – tehát tavakban, folyókban végzett – régészeti munka folyik.
Búvárrégészként 1996-tól 1998-ig ásatásvezetője volt a Dél-Afrika partjainál egy, a XIX. század elején elsüllyedt holland hadihajó feltárásának is. Mi volt a legizgalmasabb leletmentése?
Dél-Afrikába nem mindenki jut el, de ez mint régészeti munka nem volt annyira érdekes. Izgalmas volt, de a bölcskei Duna és a szekszárdi palánkvár viszi a prímet.
Hagyott még feltárásra váró török kori leletanyagot a fiatal kutatóknak?
A Sióagárdtól északra lévő janyai várat többször meglátogattam. Itt az Árpád kori földvárra épült a középkorban egy kővár, majd a török időben hozzáépítettek egy huszárvárat. Én még láttam a bástya maradványait. Annyira ép az árokrendszere, hogy tavasszal úgy működik, mint régen. Feltárása szép feladat lesz a korszakkal foglalkozók számára.
Nehezen tudom elképzelni, hogy nyugdíjasként felhagy a régészettel. Milyen szakmai tervei vannak?
Ha egészségem és időm engedi, egyéb kutatásaim közreadása mellett egy monográfiában foglalom össze a szekszárd-palánki török palánkvár történetét és feltárásának eredményeit.
Forrás: MTI
