Életének 71. évében, május 7-én Budapesten elhunyt Bögözi Kádár János erdélyi magyar költő, prózaíró.
1963-ban a Babes-Bolyai Egyetemen szerzett román nyelv- és irodalomtanári diplomát, majd 1968-ig a mezőségi Visán tanított; ezeknek a nehéz éveknek, a városról falura kerülő fiatal értelmiségieknek, ingázóknak és letelepedőknek szigorú realizmussal és érzékeny lírával megírt kisregénye a Fénycsíkok nyomában (1967).
Az Igazság belső munkatársa (1968-74), a napilapnál töltött idő ugyancsak nyomot hagyott írásművészetén: itt alakult ki szabadvers-igényű, inkább sejtető, mint kifejtő-részletező, a szabványpublicisztikán, hírfejműfajon túlmutató rövid prózája, melyben az élet és természet örök dolgait s a változó emberi világot költői beleérzéssel rögzítette.
1974-ben a Napsugár szerkesztője; a gyermekköltészetre új munkahelye irányította rá figyelmét. Első versét az Utunkban közölte, első kötete (A vályúfaragó) a Forrás könyvsorozatban jelent meg 1965-ben. Az erdélyi tájköltészet legjobb hagyományait folytatva nem a piktoreszk elemek megragadására törekedett, hanem a mélyen átélt lírai pillanatot fejezi ki kevés eszközzel, olykor szinte eszköztelenül.
Lírai elmélyülésének egy-egy új állomása a Sarkos szavak (1969) és a Helyzetdalok (1981) című verseskötete. Ez utóbbinak kiemelkedő darabja az Ágotának 1979-ből című ciklus, a beteg ember kiszolgáltatottságának, élet- és szerelemvágyának tárgyiasan pontos és mégis átlényegített kifejezése.
Prózája erősen önéletrajzi ihletésű. A lírai hangulatok érzékletes, lélektanilag hiteles megragadására összpontosított akkor is, amikor kisregényt írt: a cselekményt ennek rendelte alá (Rondó. Finta Edit rézmetszeteivel, Kolozsvár, 1972; Egyetemben tanácskoztak ellenem... 1980, közli Levelek itthonról haza című 1983-as kötete).
Bögözi Kádár János temetéséről a család később intézkedik.
Forrás: MTI
