Rekonstruálták azt a bunkert, melyet Horthy számára építettek a II. világháború alatt a Gödöllői Királyi Kastély alatt. Az új tárlat a közelgő Múzeumok Éjszakája alakalmából nyitja meg kapuit.

Az óvóhelyet 1944-ben építették a kormányzó számára, mely elsősorban Horthy és kísérete számára nyújtott volna a lehetőségekhez képest kényelmes biztonságot. A bunker egy egytonnás bomba direkt találatát is kibírja. A vasbetonszerkezet alatt sok hely ugyan nem volt, de a két terem mindegyikében jutott egy sarok vizesblokknak, illetve a megfelelő szellőztető és fűtőberendezéseknek is. Az óvóhelyet világos, vidám berendezéssel próbálták otthonossá tenni. A kis szekrényen álló ’40-es évekből származó rádión Karády Katalin dalai szólnak, melyet időnként félbeszakít a légiriadó és a közeli becsapódások hangja.
Horthy Miklós – hivatala elvesztése és a háború állása miatt – ugyan sosem vehette birtokba a bunkert, Ön azonban ezt megteheti. A tárlat már most is megtekinthető, de a legjobb alkalom arra, hogy föld alá kerüljön, mégis a Múzeumok Éjszakája.

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár Gödöllőn elmondta, idén azért lesz két időpontban a népszerű rendezvény, mert nem akarják válaszút elé állítani az igazán lelkes múzeumlátogatókat, akik vidéki és fővárosi helyszíneket is meglátogatnának.
A Múzeumok Éjszakájának idei főtámogatója a Vodafone, akik - sok más érdekesség mellett – egy okostelefonokra letölthető, ingyenes alkalmazást készítettek, mely a résztvevő múzeumok programjait és a hasznos információkat tartalmazza.
A telekommunikációs cég mellett a BKV Zrt. is kedveskedik a művelődni vágyóknak. Az öt vonalon közlekedő „múzeumjáratok” mellett a menetrend szerinti tömegközlekedési eszközöket is igénybe vehetik azok, akik megváltották jegyüket a Múzeumok Éjszakájára.