A brit soul énekesnő Adele és az amerikai popdíva Lady Gaga idei albumeladásainak köszönhetően kezd magához térni az elmúlt évtizedben leginkább a hanyatlás jegyeit mutató amerikai zeneipar.
A Nielsen SoundScan piackutató szerdai adatai szerint 2011 első felében 3,6 százalékkal, vagyis 221,5 millióra nőtt az albumeladások száma az Egyesült Államokban, ezzel 2004 óta először produkált növekedést a kalózoktól és a gazdasági válságtól is sújtott iparág.
A döcögősre sikerült évkezdést követően a brit Adele 21 című második lemezéből 2,5 millió példány kelt el a késő februári megjelenést követő első 19 hétben. A 2008-ban 19 című bemutatkozó albumával két Grammy-díjat is bezsebelő énekesnő legújabb korongja eddig 10 alkalommal szerepelt a heti lemezlista élén és sosem esett a harmadik hely alá.
Lady Gaga második Born This Way című lemezéből hat hét alatt 1,5 millió példányt kapkodtak el a rajongók. Az album jelenleg a 12. helyen áll a heti eladási listán.
Adele sikeréhez nagymértékben hozzájárult a szintén listavezető Rolling in the Deep című kislemeze, amely a digitális eladási lista első helyét is megszerezte 4,1 millió letöltéssel. A digitális ranglista második helyén Katy Perry E.T.-je áll 3 millió letöltéssel, míg Lady Gaga lemezének címadó dalát 2,9 milliószor hívták le a rajongók.

Az idei év első felének harmadik legjobb lemezeladása a brit Mumford and Sons formációhoz kötődik, akiknek 2009-es Sigh No More című bemutatkozó albumából január óta 982 ezer fogyott, ezzel 1,6 millióra növelve az összeladást. A legjobb öt között szerepel még a country énekes Jason Aldean 763 ezres eladást produkáló My Kinda Party, valamint a pop, illetve R'n'B világában mozgó Bruno Mars 686 ezer példányban elkelt Doo-Wops and Hooligans című albuma.
Több mint negyven évvel a felbomlásukat követően a Beatlesnek idén is sikerült szereznie egy első helyet. Az 1969-es Abbey Road című albumuk jelenleg a vinyl lemezek listáját uralja, 20 200 eladott példánnyal.
Forrás: MTI