Szikszai Rémusz karrierje igazi mesébe illő történet, ami láttán újra hinni kezdünk abban, hogy aki tehetséges és keményen dolgozik, érvényesülni tud és nagy sikereket érhet el.

Szikszai Rémusz volt már pincér, rakodómunkás, később szakács, majd miután csatlakozott egy amatőr színjátszó társulathoz, visszafordíthatatlanul beleszeretett a színészetbe. Első próbálkozásra felvételt nyert a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára, és azóta számos színpadi, illetve televíziós szerep van a háta mögött.

Most pedig első színpadi rendezésén van túl, nemrégiben debütált a Zsámbéki Színházi Bázis, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a FÜGE közös előadásával, a Caligula helytartójával. Ebből a jeles alkalomból kifolyólag beszélgettem vele  új szerepéről.

Miért Székely János darabját választottad?

Azért, mert már húsz éve szeretem a Caligula helytartóját. Ekkor játszottam segédszínészként Tompa Gábor rendezésében, és ezt a tapasztalatot egyik legerősebb fiatalkori élményemnek tartom. Azóta foglalkoztat, hogy egyszer megrendezem a Caligulát, de egészen mostanáig nem érzetem magamban elég erőt, hogy megcsináljam. Úgy érzem, most értem meg rá, és nem utolsósorban most teljesültek az anyagi feltételek, melyek szükségesek egy darab létrehozásához.

Hogy jött, hogy rendezésre adod a fejed?

A darab iránti rajongásom mellett azért szeretettem volna rendezni, hogy átadhassak valamit. Van, hogy az ember egy dologról beszélne, és ha így tudja, akkor ilyen formában valósítja meg.

Milyen élmény volt egy csapat irányítása, egy saját rendezői koncepció életre keltése?

Nagyon jó élmény volt a közös munka a társulattal. Egy olyan munka, ami nem könnyű, de minden fáradságot megér, amibe érdemes belefogni. A maga nehézségeivel együtt is jó, hogy megvalósult. Nem akartam mindenáron a saját koncepciómat ráerőszakolni a színészeimre, volt egy elképzelésem, hogy merre mennék ezzel a darabbal, amit megosztottam a többiekkel, és így aztán az ő kreativitásuk is afelé bontakozott ki. A közös munkafolyamat során folyton változott a darab, és még néhány nappal a bemutató előtt is kipróbáltunk új ötleteket, ami alakított a végkifejleten. Volt egy alapvízió, és a színészekkel egymáshoz viszonyultunk. Nem lehet jót alkotni, ha az ember nem eléggé nyitott.

Hogyan tovább? Együtt marad a Társulat?

A Caligula helytartója után csak egy dolog biztos, hogy a Vádli Alkalmi Színházi Társulás további közös munkát tervez, mert egy nagyon jó csapat állt össze, az pedig majd kiderül, hogy mi lesz az újabb darab, vagy hogy ki rendezi.

A színház után nem vállalnál akár filmes rendezői feladatokat is?

Szívesen vállalnék még efféle feladatokat, csak ezek egyelőre nehezen kivitelezhetőnek tűnnek anyagi szempontból. Az, hogy a Caligula helytartóját megrendezhettem, nagyrészt Kulcsár Vikinek, a FÜGE vezetőjének köszönhető, aki áldozatos munkájával előteremtette a szükséges pénzt a produkcióhoz, és aki bízott bennem – ami egyrészt nagyon megtisztelő, másrészt óriási szerencse. Szóval egy ilyen támogató nélkül nehéz akár filmet is alkotni.