Abbahagyhatatlan zene és fantasztikus képi világ. Egy péntek este boldogsága alig másfél órában.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon pénteken mutatták be Juronics Tamás koreográfiájával és a Szegedi Kortárs Balett előadásában a Carmina Burana-t.

Bár az olyan előadások amit megaprodukcióval meg hihetetlen látványvilág hívószavakkal adnak el mindig elgondolkoztatnak, de legyünk már egy kicsit kultursznobok, ha már egyszer.. Egy 2001 óta szinte állandóan telt ház előtt futó darab már eleve gyanús volt, mit tudhat vajon Juronics Tamás és csapata?

A Margitsziget mindenesetre díszletnek tökéletes, a hold ragyog a színpad felett, a kórus mögött pedig öreg fák ágai hajladoznak.

A színpad meglehetősen puritán, szalma a földön, néhány sörpad, oldalt láncok- elég ez ahhoz, hogy középkori kocsmahangulat uralkodjon el a jó előre takarókkal készült nézőseregen. Ahogy felcsendül a kórus úgy jelenik meg a halál, nincs mit tenni, nyomasztó, főleg ebben az üres térben ahol a két táncos belakta a teret, melyre bőven volt lehetősége.

A középkori ruhákat idéző jelzés értékű jelmezek hozzásegítettek az élményhez. Jöttek a lányok, és jöttek a fiúk, és szólt a zene, és állt a bál, a szerelem beragyogta a teret, és feljött a nap, a nők felrepültek- majd vissza, megjelent a Nő és megjelent a Férfi, a sámánisztíkus rítusok, majd lassan eljött az éjszaka, és vele együtt a gyász, belopózott a halál, az elmúlás, és hiába zavarták el a rémet, az visszatért a maga sötét és távoli módján. Az az alig néhány díszletnek nevezhető tárgy, a láncok, melyek megfelelő pillanatban zuhannak le a magasból, adva keretet a táncnak pont ahhoz elegek, hogy magukba szippantsanak, és úgy érezzük, ott ülünk abban a kocsmában, ahol zajlik az élet.

A vörösök és aranyak tobzódása, a gyakran egzatikus zene és tánc más bolygóra repítette az embert, aki néha kinéz az űrrepülőből, és rémülten pillant a távolba.

Különös élményt adott a műnek, hogy a Budapesti Akadémiai Kórus énekkara a színpad mögött állva énekelte a betéteket, a Budapesti Dohnányi Zenekar pedig tökéletes összhangot képzett vele.


Zene: Carl Orff
Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa
Világítás: Stadler Ferenc
Koreográfia: Juronics Tamás
Balettigazgató: Pataki András