Kórházba szállították a sztárt, a hírek szerint állapota kielégítő.

A Monte Carlo-i fellépés a három hónapos koncertturné utolsó állomása lett volna. Az előadások megterhelték a 71 éves énekes szervezetét, gyakran lépett fel pokoli hőségben. Orvosai szerint kiszáradt.
Tom Jones nemrég szabadult meg 12 kg súlyfölöslegétől, mint azt a BBC egyik reggeli műsorában elmondta. Dietetikusa javaslatára felhagyott az alkoholfogyasztással, és egészségesen táplálkozott.
Tom Jones az utóbbi évek nagy visszatérője, 2000-ben Glastonbury-i fesztiválon is fellépett.
Thomas Jones Woodward néven született 1940. június 7-én. Már gyerekként is énekelt, főleg esküvőkön. 16 évesen befejezte az iskolát, és éjjelente egy papírfeldolgozó üzemben dolgozott.
Gordon Mills fedezte fel, miután meghallgatta az It's Not Unusual című számát, mely azóta is az egyik legnagyobb sikere.
Forrás: BBC